Robbanékonyság és indulat...

A tűzoltó munkájából fakadóan másként gondolkodik, mint az átlagember - Az életet is sokkal jobban becsüli, hiszen tudja: könnyen elillan. Hogyan mutatkozik meg ez a jellemében?

A lánglovagok, akik naponta szembesülnek azzal, mennyire gyorsan és egyszerűen el lehet veszíteni egy életet, nemcsak extrém módon stressztűrőek, de megtanulják nagyon becsülni is azt, hogy még a Földön vannak. Hiszen munkájuk során azt látják: bármikor meg lehet halni, elég rossz helyen lenni rossz időben...

Sztereotípiákat nem szabad kialakítani, hiszen minden ember más, de alapvető hasonlóságokat fel lehet fedezni, melyek a tűzoltók életmódjából és környezetéből fakadnak. Előfordulhat, hogy felfokozott élettempójuk, adrenalinszintjük és amiatt, hogy napjaik nagy részét munkabeosztásuk miatt egynemű társaságban töltik el - a bajtársakkal - fokozza érdeklődésüket a nők iránt. A magánéletben is szeretnek annyira felpörögve lenni, mint a munkájukban. Vannak, akiknél kialakulhat egy erkölcsökben lazább, kötetlenebb életvitel - akár több párkapcsolatot is fenntarthatnak egyszerre.

Akik azonban már családosak, azoknál a párjuknak meg kell tanulnia nem számítani rájuk. Munkájuk miatt ugyanis szinte minden harmadik napot nem töltenek otthon - ezért a tűzoltó családjában általában kialakul egy rendszer, arra az esetre, ha ő nem tartózkodik otthon és arra, amikor igen.

Mentálisan és érzelmileg is jobb a tűzoltófeleség számára, ha nemcsak ezt tudja kezelni - vagy azt, hogy a bajtársak többnyire tudnak a családi életük részleteiről -, de azt is, hogy párjuk a munkája során olyan káresetekkel-, halálesetekkel szembesül, melyeket igen nehéz feldolgozni, még az idősebb és tapasztaltabb lánglovagoknak is.

Fontos tudni, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket. A legtöbb, amit a tűzoltó társa tehet, ha türelemmel és megértéssel fordul olykor érthetően letört párja felé, vagy igyekszik a figyelmét könnyed programokkal elterelni.

Extrém stressztűrés

A tűzoltókban egyfajta extrém stressztűrés fejlődik ki. A feszültséget egyébként csak a nagyjából 170-es pulzusszámig érezzük, utána a szervezet túlélő, vagy beavatkozó üzemmódba kapcsol át, csőérzékelés alakul ki, a finom mozgások gyengülnek, majd pedig a nagyok is. A lánglovag szembetűnő ingereket hagyhat figyelmen kívül, mert csak a nagyon fontos eseményre fókuszál.

A tűzoltó az extrém helyzetben is higgadt tud maradni, ennek oka pedig az, hogy a káreset áldozatával szemben ő számít arra, ami történik, nem éri meglepetésként, emellett természetesen védőfelszerelést is visel. Vannak előzetes tapasztalatai arról, hogy mi várható egy adott helyzetben, míg az áldozat - általában - életében először kerül ilyen szituációba, és pánikba esik, az pedig, hogy a tragikus eset közvetlenül őt érinti, gondolkodását az irracionalitás irányába tolja el.

Robbanékonyság

A huszonnégy órás készenlét általános stresszel jár. A tűzoltók megszokják, hogy hozzájuk hasonló profikkal dolgoznak együtt. Tudják, hogy nagyon kevés idejük van létfontosságú döntések meghozatalára, hiszen egy életveszélyes helyzetben nincs mód vacillálásra, azonnal reagálni kell, és helyesen. Emiatt a lánglovagok gyakran a mindennapi életben, kevésbé jelentős szituációkban is hajlamosak arra, hogy túlreagáljanak dolgokat, ne tűrjék a hezitálást, a lassúságot, a döntésképtelenséget, a dilettantizmust.Robbanékonyak, indulatosak lehetnek - Nem csoda, ha a tűzoltóságon kívül is hirtelenkednek. Van tűzoltó, aki azonnal a plafonon van, ha valami nem úgy történik, ahogy várta, vagy ordítozik a másik emberrel - tudattalanul tovább hajtja a káresetek feszültsége. Egyszerűbb velük úgy bánni, hogy kilépünk az indulatkörből, mosolygunk, csendben maradunk, és higgadtabb állapotában folytatjuk vele a beszélgetést...

Azok az emlékek...

Sajnos, a tűzoltóval nap mint nap megtörténő, olykor borzasztóan tragikus esetek nehezen kitörölhetőek. Kíséri őt egy mozdony alá begyűrődött autó látványa - ha legközelebb olyan kocsit lát, automatikusan a balesetet szenvedettet fogja a helyébe képzelni -, de egy idő után bárhová lép is be, el fogja képzelni azt a helyet leégve, szétszakadva, felrobbanva. Ehhez hozzászokni lehet csupán, de megszokni sosem...

Jólesik a köszönet...

Sokszor a tűzoltó is hálás lenne egyébként a köszönetért. A legtöbb ember nehezen mond köszönetet ? talán egyszerűbb kimutatni vagy meghálálni, mint szavakkal kifejezni...Sajnos, nemcsak az egységes egyenruha ? melyben nehéz a tűzoltókat megkülönböztetni, megjegyezni - vagy az áldozatok extrém, sokszor kiszolgáltatott helyzete, a sokk miatti felejtés az oka, hogy a köszönet elmarad, és hiú ábránd várni a hálás túlélők és hozzátartozóik sorát. Talán több esély van a hozzátartozói köszönetre, illetve a levélben történő megkeresésre.

De bonyolult hozzáfogni: sokszor nem tudják a megmentettek, melyik tűzoltóságon, kit és hogyan keressenek. S mit is mondjanak neki? Egy visszaadott életet nehezen fejez ki egyetlen szócska is. És hát valljuk be, nincs is ennek itthon hagyománya. Pedig jó lenne - hiszen a lánglovagoknak is jólesik az elismerés. De persze nem azért szegeznek naponta sugárcsövet vagy feszítővasat a halálnak. Nekik ez az életük.