

Ahogy hosszabbodnak a nappalok, egyre többen nézegetik a túrabakancsot a szekrény alján. A Pilis ilyenkor különösen kellemes úti cél, mert már egy rövidebb kirándulás is élményt ad. A Pilisszentkereszt határában fekvő Dera-szurdokba akkor is érdemes elindulni, ha csak fél napunk van, hiszen Budapestről autóval nagyjából ötven perc az út a szurdok parkolójáig.

A terület a Duna–Ipoly Nemzeti Park része, a szurdok kialakulása évezredek munkája: a patak lassan vájta bele magát a mészkőbe, így jött létre a mai, szűk völgy. Az alsó bejárattól induló szakasz körülbelül 1,8 kilométer hosszú, a szintemelkedés nagyjából 100–150 méter, így valóban könnyű túráról beszélünk. Kényelmes tempóban, fotózással és rövid pihenőkkel együtt 1–1,5 órával érdemes számolni. Gyerekekkel, kutyával jól teljesíthető, azonban babakocsival nem járható.
A túra elején az Országos Kéktúra kék jelzését kell követni, az ösvény egy kis fahídon vezet át, majd hamar beszűkül a völgy, és megérkezünk a Dera-, más néven Kovácsi-patak menti szurdokba. A víz végigkíséri az utunkat, néhol köveken kell átlépni, máshol pallók és hidak segítik az átkelést. Esősebb időszak után a kisebb vízesések is életre kelnek, ilyenkor erősebb a patak sodrása és csúszósabbak lehetnek a kövek, ezért stabil, jól tapadó túracipő ajánlott. A rövid séta alatt folyamatosan változik a táj. A meredek mészkőfalak, a különös sziklaformák és a víz közelsége miatt a szurdok egyszerre látványos és játékos terep, ezért a gyerekek számára is izgalmas a köveken lépkedni, a fahidakon átsétálni.
A szurdok felső része egy nyitottabb, világosabb tisztásba érkezik. Itt található egy kisebb, duzzasztott tó és egy zúgó, ahol megállhatunk egy rövid pihenőre. Pad kevés van, érdemes plédet vinni és ivóvízről is előre gondoskodni, mert a környéken nincs büfé vagy vízvételi lehetőség. Ha van még energiánk, a kék háromszög jelzésen továbbindulva egy rövid, nem túl megerőltető kaptató után felérhetünk a hegygerincre. Innen már tágasabb kilátás nyílik a környező erdőkre. Az ösvény sziklásabb, de nem nehéz, inkább változatosabb terepet kínál. Innen egy kellemes körrel lehet visszatérni a parkolóhoz.

A Dera-szurdok egész évben látogatható, de tavasszal különösen szép, amikor zöldül az erdő és a patak vízhozama erősebb. Mivel népszerű kirándulóhelyről van szó, hétvégén gyorsan megtelhet a parkoló. Érdemes korábban érkezni, vagy hétköznapra időzíteni a túrát. Kutyával is bejárható, de póráz használata javasolt.
Ha autóval érkezünk, Pomáz irányából Pilisszentkereszt felé haladva, a település előtt nagyjából két kilométerrel balra kell letérni egy aszfaltútra. Ez vezet le a szurdok alsó bejáratánál kialakított parkolóhoz. Innen a patak mentén, felfelé haladva járjuk be a szurdokot. Tömegközlekedéssel a pomázi HÉV-megállóból induló autóbusszal utazzunk a Pilisszentkereszt, Pomázi út 35. nevű megállóig. Innen a szurdok felső részéhez érkezünk, és a kék jelzést követve lefelé indulhatunk végig a völgyön.
Nézd meg a Dera-szurdok túrát videón:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.