
Legyen szó a déli, vagy az északi partról, mindenkinek megvannak a kedvenc balatoni települései, és azon belül is különleges helyszínei. Akárhova is vigyen az utunk a magyar tengernél, nem fogunk csalódni, hiszen sok egyéb mellett kilátók, panorámasétányok, dombok és hegyek gondoskodnak arról, hogy a fürdőruhás szezonon kívül is legyen mit csinálnunk. A Balaton ősszel és télen ugyanis legalább akkora, ha nem nagyobb kincs, mint a forró hónapokban.

2001-ben került átadásra a vöröskő talpazattal ellátott, helyiek és kirándulók által egyaránt szeretett kilátó, melyet 2020-ban egy villámcsapás pusztított el. Szerencsére nem kellett sokat várni, egy évvel később ugyanis újjáépült a torony, amely 21 méteres magasságával egészen elképesztő panorámát ad a magyar tengerre, és az olyan környező tanúhegyekre, mint a Badacsony, a Gulács vagy a Csobánc, tiszta időben pedig akár a szemközti balatonboglári Gömbkilátót is láthatjuk. A kikötő felől felkapaszkodni a Fülöp-hegyre tökéletes program lehet az egész családnak.

A déli parti település egyik legcsodásabb látnivalója az egykori vízmérnökről elnevezett vörös kavicsos korzó, melyet hatalmas, védelem alatt álló platánfák szegélyeznek. Az 1200 méter hosszú sétányon ballagva a Tihanyi-félsziget közelsége, a távolról felsejlő tanúhegyek, egyik oldalról a hullámzó víz, míg a másikról az egykori villaépületek jelenléte segíthetnek abban, hogy teljesen kikapcsolódjunk. A kikötő felé eső Fesztivál téren Bors István Halászfiú című szobrát is érdemes megtekinteni.

Az északi part látképének szerelmesei a leghűvösebb hónapokban is bátran felkereshetik a minden bizonnyal legszebb panorámát kínáló, kifejezetten romantikus élményt adó sétányt. A Bartók Béla úti villasor melletti múltidéző városrész méltán népszerű hazai kirándulóhely, a mintegy 70 méteres magasságban található korzó páratlan módon Keszthelytől egészen Keneséig láttatja a Balatont. Itt időzve ajánlott szemügyre venni a Balatoni szél elnevezésű szobrot, illetve megpihenni az oroszlános kőpadokon vagy a pagoda alatt, ahol helytörténeti információkkal is gazdagodhatunk.

A legismertebb tanúhegy megmászását nemcsak a nyári hónapokra lehet és érdemes időzíteni. A hűvösebb időben való túrázás tökéletesen átmozgat, az egyre gyérülő természet pedig még többet enged láttatni ilyenkor. A 19. századi szerelmi elbeszélés nyomán elnevezett Rózsakő tökéletes kirándulóhely, ahonnét tovább is vezet ösvény, méghozzá a kék turistajelzésű út, ami egyenesen a Badacsony legmagasabb pontján álló Kisfaludy-kilátóba visz. Innét 360 fokos kilátás nyílik a tóra, illetve a környező medencékre.

A főként Magaspart néven ismert, a Balaton keleti medencéjében elhelyezkedő meredek szakasz a hétvégi kirándulók egyik kedvenc helye, hiszen innét hosszanti irányban csodálható meg a magyar tenger. A Kisfaludy sétány elsődleges vonzerejét a végeláthatatlan víz látványa adja, ezen kívül a naplementék, melyek felhőmentes időben a téli hónapokban is megdobogtathatják az ember szívét. Az 1km hosszú kavicsos út déli végében a fedett kilátópontot is érdemes megtekinteni.
Érdekel, milyen a Balaton-felvidék madártávlatból? Nézd meg ez a különleges videót is:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.