Légy részese egy egyedülálló élménynek az Aquincumban: dobd fel az őszt egy római kalanddal

Kevés városrésze van Budapestnek, ahol valóban úgy érezhetjük, mintha időgépre szálltunk volna. Óbuda egyik csendes szegletében azonban ma is ott állnak egy hajdani világ lenyomatai: Aquincum romjai. Évszázadokon át lüktetett itt, a Duna partján a római birodalom pannoniai központja, majd hosszú időre feledésbe merült, hogy aztán a XIX. századtól újra a felszínre kerülve ne csak a tudományt, hanem a nagyközönséget is ámulatba ejtse. Aki ide ellátogat, egyszerre kap ízelítőt a régészet izgalmából, a római mindennapok világából és egy mai múzeum interaktív programjaiból.

Aquincum: egy ókori város mindennapjai

Aquincum története jóval a rómaiak előtt kezdődött, hiszen először az eraviszkuszok kelta törzse telepedett meg a bő vizű források mellett. A rómaiak azonban hamar felismerték a stratégiai lehetőségeket: előbb katonai tábor épült itt, majd fokozatosan kibontakozott a civil város is. A második században Traianus császár Pannonia Inferior fővárosává tette, Hadrianus municipiummá, Septimius Severus pedig colonia rangra emelte. Lakossága elérte a 30 ezer főt, ami akkoriban hatalmas számnak számított a térségben.

A város utcái szabályos rendben futottak, vízvezetékek és csatornák szolgálták a mindennapokat, sőt a középületekben és a tehetősebb polgárházakban a padló alatt vezetett hypocaustum fűtés (lényegében padlófűtés) is működött. Fürdők, szentélyek, amfiteátrumok és piacok tették pezsgővé az életet, miközben a helyi ipar – például a fazekasság vagy az üvegművesség – messze földön híres volt.

A Mithras-szentélyek, a légiók kaszárnyái vagy a kormányzó palotája a mai Hajógyári-szigeten mind-mind arról tanúskodtak, hogy Aquincum nem pusztán egy határvidéki poros kisváros volt, hanem a birodalom fontos tartományi központja. A IV. század után azonban a birodalom meggyengülésével a város is hanyatlásnak indult, végül elnéptelenedett.

A feltárások és a múzeum születése

A romok századokon át a föld alatt pihentek, míg a XVIII-XIX. század fordulóján megkezdődtek az első régészeti kutatások. Az igazi áttörés 1880-ban történt, amikor a Budapesti Történeti Múzeum égisze alatt megkezdődött a rendszeres feltárás.

A szenzációs leletek miatt hamar felmerült egy külön intézmény létrehozásának ötlete, így 1894-ben megnyílt az Aquincumi Múzeum. Azóta folyamatosan gyarapodott a gyűjtemény: ma több ezer tárgy mesél a római hétköznapokról, a katonai élet mindennapjairól vagy épp a helyi istenek kultuszáról.

A romkertben sétálva ma is kirajzolódik az egykori városszerkezet. A fórum, a lakóházak, a fürdők maradványai mellett az amfiteátrum falai magasodnak. A múzeum épületében pedig mozaikok, freskók, használati tárgyak és interaktív kiállítások teszik kézzelfoghatóvá a múltat. Külön érdekesség a rekonstruált víziorgona, amely hangjával megidézi a római szórakoztatás világát. Aki ide belép, nem pusztán tárlókat lát, hanem egy letűnt korszak színes lenyomatát.

Aquincum ma: élmény és történelem találkozása és egy ígéretes, de elsőre kevésbé jól sikerült Limes Nap

A múzeum és a romkert az elmúlt évtizedekben egyre inkább családi programok kedvelt helyszíne lett. A rendszeres időszaki kiállítások, a római kor mindennapjait bemutató rendezvények vagy a nyári fesztiválok egyaránt közel hozzák a múltat a látogatókhoz. Az interaktív foglalkozásokon a gyerekek kipróbálhatják a római játékokat, megismerkedhetnek a kor étkezési szokásaival vagy a katonák fegyverzetével, így a történelem nem távoli és unalmas, hanem élő és izgalmas élmény lesz számukra.

Külön említést érdemel a 2025-ben először, de remény szerint nem utoljára megrendezett Limes Nap, amelyet augusztus utolsó szombatján tartottak meg. A program középpontjában a római határvédelem és a katonai élet állt. Legiós és lovas, fegyver-, és életmód-bemutatók, korabeli divatbemutató, katonai táborkép és tematikus séták segítették megérteni, hogyan működött a birodalom egyik legfontosabb védelmi rendszere.

A rendezvény nemcsak a történelem iránt érdeklődő felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is tartalmas szórakozást igyekezett kínálni, akik családi kincskereső túrán, útrétegtaposón, bátorságpróbán és kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki magukat. Noha a kezdeményezés ötlete és célja kifejezetten üdvözlendő, ötletes és hasznos, maga a kivitelezés nem volt éppen a helyzet magaslatán. Az ötletek akár életre szóló élményeket is adhattak volna, ha valóban izgalmasak lettek volna.

A bátorságpróba csupán annyiból állt, hogy a gyerek választhatott, hogy légiós sisakban fekvőtámaszt nyom-e, avagy bevállalja a sisakjára mért kard (bocsánat, pilum) sújtását. Az útrétegtaposó öt vödör különböző anyagból állt – homok, kő, kavics és ezek különböző arányú összetétele –, amelyen a vállalkozó kedvű gyerekek végigmehettek. A lovasbemutató pedig egyetlen árva lovast vonultatott fel, aki a 30 perces bemutató első 25 percében a lovat szoktatta hozzá a fegyverekhez, majd 5 perc alatt legyilkolt kettő fejes káposztát. Mindehhez a produkcióhoz olyan mesze küldték a nagyérdeműt, hogy még távcsővel is nehéz lett volna követni.

Mindenesetre a kezdeményezés, az irány és az ötletek jók, és noha csiszolgatni kell még egy kicsit, remélhetőleg a szervezők jövőre már tanulni fognak az első alkalom gyerekbetegségeiből, így a Limes Nap méltán válhat hagyománnyá a jövőben. Én biztosan adok neki még egy esélyt, mert érdemes rá.

Aquincum tehát egyszerre tudományos kincs és turisztikai élmény. Miközben a régészek ma is dolgoznak a romok között, a látogatók saját szemükkel láthatják, hogyan kapcsolódik össze a múlt és a jelen. Egy séta a romterületen vagy egy kiállítás megtekintése után könnyen azon kapjuk magunkat, hogy a kövek között lépkedve szinte halljuk a légiósok lépteit és a piactér zsivaját. És talán épp ez Aquincum varázsa: nemcsak a múlt emlékeit őrzi, hanem élő kapcsolatot teremt velünk, mai városlakókkal és utazókkal.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: