Aktuális

Vak fotóst segít Ördög Nóra és Nánási Pál

Bors

Létrehozva: 2020.10.17.

Nánási Pál a napokban indította útjára internetes fotós tehetségkutató műsorát, melyre több mint ezer pályamunka érkezett, köztük Bertyák Bence képei is. A fiatal srácról csak később derült ki, hogy születése óta szinte teljesen vak.

Nánási Pál és Ördög Nóra egy héttel ezelőtt töltötték fel a Big Shot címre keresztelt fotós tehetségkutató műsor első, válogató adását a saját YouTube-csatornájukra. A műsor célja, hogy felfedezze és segítse a fotós szakma iránt érdeklődő tehetségeket.

Erre a lehetőségre talált rá Bertyák Bence amatőr fotós, aki jelentős hátránnyal indult, hiszen a látása születése óta egy százalék alatti. Nánási Pált ugyancsak meglepte a srác jelentkezése, hiszen korábban sosem hallott hasonló hátránnyal élő fotósról… 

– Ezer jelentkező küldött képeket a Big Shotra és persze a többség bemutatkozó videót is mellékelt, de bevallom, azok megnézésére nem jutott időm. Így fogalmam sem volt róla, hogy Bence, akinek a képei nagyon tetszettek, alig-alig lát. Ő azért került be a száz legjobb közé, mert magával ragadott a látásmódja, és nem azért, mert hátrányból indult a többiekhez képest – szögezte le Pál, aki annak ellenére is szép jövőt jósol Bencének, hogy végül nem válogatták be a top 10-be. 

– Hátborzongató élmény volt szembesülni azzal, hogy Bence látássérültként is képes ennyire beszédes képeket létrehozni. Csodálatra méltó, ahogyan az életét éli és gondolkodik a világról! A képei azt üzenik, hogy tényleg nincs lehetetlen. Ő maga az akarat diadala. Bár most nem jutott be a legjobbak közé, nyomon fogom követni a pályáját és bármikor számíthat rám, ha szakmai tanácsra van szüksége – mondta a Ripostnak Nánási Pál. 

Bencének hatalmas lökést adott, hogy a fotóművész fantáziát lát a munkáiban. 

– Világéletemben igyekeztem olyan hobbit választani magamnak, amiben tulajdonképpen komoly hátrányt kellene jelentenie a több mint 99 százalékos látássérülésemnek – mondta el a Ripostnak a fiatal.

– Íjászkodtam, és ezért választottam a csillagászatot is. A fotózás pedig gyermekkori szerelem volt. Édesapámnak volt egy gépe, amit minden kirándulásra vittem magammal és csak úgy kattintgattam. Később az egyetemen földrajz szakra jártam, ahol gyakran kellett képeket készítenem, így vettem egy gépet, majd egyre komolyabbakat szereztem be. Nekem nyilván jóval tovább tart elkészíteni egy képet úgy, hogy csak foltokat, sziluetteket látok, de nem lehetetlen! Az elkészült képbe belenagyítok és úgy próbálom megfigyelni a részleteket. Általában olyan modellekkel dolgozom, akik tisztában vannak vele, hogy nálam egy fotózás jóval tovább tart, mint egy látó kollégánál… Tavaly nyáron jelentkeztem a Big Shotba, de tényleg nem számítottam rá, hogy bejutok a legjobb százba – mondta el Bence, akinek nagy tervei vannak a jövőre nézve. 

– Hatalmas visszaigazolás számomra ez az egész! Pálnak köszönhetően már tudom, hogy jó úton járok és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy profi fotós legyek, tudomásom szerint az egyetlen, aki látássérült. Már most alig várom a Big Shot következő évadát, amire biztosan jelentkezni fogok – jelentette ki a fotós, aki örül, hogy ezentúl bármikor fordulhat Nánási Pálhoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten