Aktuális

Mentőcsapat Drakula földjén: Anyja oldalán fedezi fel új otthonát a három bocs

Bors

Létrehozva: 2021.07.08.

Rajtuk kívül persze többen is érkeztek a veresegyházi Medveotthonba: a teljes létszámot tekintve pontosan kilenc elárvult egyed, vagyis hat felnőtt medve, illetve három, fél év körüli piszén pisze kölyökmackó költözött be kedden a nekik menedéket nyújtó állatkertbe.

Forrás: Végh István

Az új jövevényeket Temesvárról szállította haza az intézmény lelkes csapata. – Kezdetben felajánlásról volt szó, ami később mentéssé vált – emlékezett vissza az akció kezdetére az állatokért felelős szakmai vezető, Székely János.

Nem volt hová menniük

Időközben ugyanis a kilenc bundás eredeti otthonául szolgáló romániai állatkertet bezárták, így

a veresiek a kezdeti három helyett mind a kilenc földönfutóvá vált medvét befogadták.

Az elbódított állatok gyorsan meg is kapták a veszettség elleni oltást, így kerültek a kocsikra – természetesen a mentőcsapat megvárta míg a mackók magukhoz térnek.

– Odafelé hat, visszafelé hét óra volt az út, mivel négy óra elteltével itatnunk kellett – magyarázta az illetékes, hozzátéve, hogy a kifejezetten e célra tervezett kamionok szellőzése végett

a nyitott ketrecekben utazó mackók számára sem volt különösebben megterhelő a kaland.

Családi idill

Egy 16 éves anyamedve, három fél éves kölyök, egy 6, illetve egy 15 éves nőstény, valamint két 6 és egy 25 esztendős hím medve került hát 30 napos karanténba kedden, akik közül az utóbbi egyből a farm matuzsálemjei között tudhatja magát –

egy efféle állat tartási körülményektől függően átlagosan 25-30 évig él fogságban.

A szükség esetén meghosszabbítható elzárást követően a nagyok össze lesznek engedve a többiekkel – addig is rácson keresztül ismerkedhetnek egymással –, a kicsik pedig maradnak az anyjukkal.

A karantén idején vizsgálatokat is végzünk"

– emelte ki Székely János: például székletmintát véve megtudhatják, élősködik-e az állaton valamiféle parazita.

Mi természetesen ott leszünk majd a nagy találkozásnál, a cuki kis bocsok azonban addig is látogathatók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144562_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Fidesz-KDNP mai kampánynyitóját élőben közvetíti a HírTV + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot