Aktuális

Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba: eddig nem lesz gyógyszer a koronavírus ellen

Ernőfy Nóra

Létrehozva: 2021.09.25.

Még mindig több százezer idős nem oltatta be magát, többségében ők kerülnek kórházba a most kezdődött negyedik járványhullámban – erről beszélt Szlávik János főorvos a köztévén. Mivel a delta variáns minden eddigi koronavírus-változatnál fertőzőbb, az oltatlanok nem érezhetik magukat biztonságban.

Sokan téveszmék miatt nem oltakoznak

– Már a negyedik hullámban va­gyunk, de még nem tudjuk, mennyire fognak emelkedni az esetszámok, ami elsősorban az oltatlanokon fog múlni, a lassú emelkedést jobban el tudná viselni az egészségügy – mondta Szlávik János főorvos az M1 csütörtök reggeli műsorában. Többnyire most oltatlanok, főleg idősek kerülnek kórházba, közülük még mindig több százezren nem vették fel az oltást. Az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják a veszélyt.

– Ha egy oltatlan megbetegszik, és igazán súlyosan, akkor nagy eséllyel fog lélegeztetőgépre kerülni, és az esetek bizonyos százalékában meghal – figyelmeztetett az infektológus. Egyelőre csak a vakcinákkal lehet védekezni a koronavírus ellen, még nincs hatásos gyógyszer ellene, valószínűleg jövő évig nem is lesz.

Tünetmentesen is lehet hordozni

– A delta variáns fertőzőképessége jóval magasabb, ezt a vírust tünetmentesen is lehet hordozni, már a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal. Amíg az alapvírusnál egy ember 2-3-nak adta át a betegséget, ennél a mutánsnál egy ember 7-8 embert is megfertőzhet, ez a fertőzésszámokon is látszik. Bár az oltottak is fertőzhetnek, de kisebb mértékben, és ha meg is betegszenek csak enyhébb panaszaik lesznek – tette hozzá a főorvos. Most azért a fiatalok között terjed jobban, mert az idősek nagyobb arányban vannak beoltva.

Növeli a védettséget a harmadik dózis

Egyre több adat áll rendelkezésre, amelyek alapján kijelenthető, hogy szükséges a harmadik dózis. Az egydózisú Janssennél a második adag. A két dózis is véd, ám egy emlékeztető oltás növeli a vé­dettséget.

Ha megtehetjük, akkor miért ne tegyük meg, mivel nagyon sok oltás áll rendelkezésre az országban – emelte ki a főorvos. Hozzátette: Izraelben a felnőttek 50 százaléka megkapta a harmadik dózist, és már látszik, hogy a járvány hihetetlen mértékben csitul.

Megszüntetheti a tüneteket

Már 2004-ben a Sars-járvány idején megfigyelték, hogy a koronavírusos típusú megbetegedés poszt-Covid-tüneteket hagyhat maga után a fertőzés után akár egy vagy két évvel.

– Általában aki súlyosabban esik át a betegségen, annak súlyosabb poszt-Covid-panaszai vannak, de nem mindig van így. Azért is rendkívül nehéz kezelni, mert szerte­ágazó tünetei vannak: fejfájás, fáradtság, memóriazavarok, légzési panaszok. Egy harmadik oltás gyakran javít ezeken a tüneteken, ezeket meg is szüntetheti – ismertette az infektológus.

Hurutos betegség is terjed most

Szlávik János szerint hurutos fertőzés is terjed most, ami azért is okoz most nehézséget, mert nagyon hasonló tünetei vannak, ezért csak tesztekkel lehet kimutatni, hogy Covidról vagy más légúti megbetegedésről van szó. Azt tanácsolja, hogy ilyenkor érdemes 10 napig otthon maradni, a beteget otthon tartani, és ha az utolsó 3 napban nincsenek tünetei, akkor gyógyultnak tekinthető.

A tesztekkel kapcsolatban a főorvos elmondta, hogy a három oltást felvevőknél semmi szükség nincs erre, mert az újrafertőződés esélye gyakorlatilag 0,03 százalék. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444612
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444612
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni