Gáspár Laci fejvesztve rohant a kórházba és Istenhez fohászkodott

Hajdú Péter
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 26. 18:00
A Megasztár felfedezettjének életét átszövi az erős és megingathatatlan istenhite. Gáspár Laci azt mondja, számtalan élethelyzetben kapott már tanúbizonyságot a mindenható létezéséről és erejéről. Az énekes, most egy erős példát is felhozott Hajdú Péter műsorában.

Gáspár Lacival kapcsolatban kevéssé ismert tény, hogy mélyen, nagyon mélyen Isten hívő ember. A Megasztár első szériájának harmadik helyezettje sosem kérkedett a hitével, de a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor karácsonyi epizódjának felvételén szóba került a téma, és az énekes úgy öntött, megoszt a nézőkkel egy történetet, ami éppen a közelmúltban erősítette meg az Istenbe vetett hitét.

Gáspár Laci hajnalban kapta a telefont és azonnal rohant a kórházba
Gáspár Laci hajnalban kapta a telefont és azonnal rohant a kórházba (Fotó: YouTube)

Gáspár Laci: Nagyon nagy baj történt…

A csodatévő Isten bele tud nyúlni mindenbe. Én nem csak azért tudok imádkozni, ami van, vagy ami legyen, de még azért is, hogy a múlt megváltozzon. Mert Istennél nem számít az idő! Mondok is egy példát. Nem fogom elmondani, hogy pontosan kivel és mi történt. Egy a lényeg, hogy egyik hajnalban anyukám sírva hívott fel, hogy menjek azonnal, mert kórház és minden van” kezdett bele a történetbe Gáspár Laci énekes, aki természetesen azonnal autóba ült és elindult a kórházba. Útközben pedig kérte Istent, hogy mindaz, amit a telefonban hallott, csak tévedés legyen. „Elindultunk, tizenhárom perc volt, mire odaértünk a kórházba. Közben beszéltem még egy hozzátartozóval, aki sírva mondta, hogy mit mondott az orvos. Letettem a telefont és imádkozni kezdtem.”

Azt kértem Istentől, hogy mire odaérek, változzon meg ez a dolog és mondják azt, hogy félreértette és nem mondták azt, amit ő hallani vélt”

– mesélte az őszintén ledöbbent Hajdú Péternek a népszerű előadó.

Gáspár Laci Isten erejére támaszkodott és megtörtént a csoda
Gáspár Laci Isten erejére támaszkodott és megtörtént a csoda (Fotó: YouTube)

Na, ezek a nagy dolgok! Ez maga a csoda!”

Az, ami ezután történt, valóban felfoghatatlan és nehéz nem isteni csodaként értelmezni. Az ima ereje ugyanis legyőzte a valóságot és megváltoztatta a múltat. Legalábbis Gáspár Laci így véli. „Amikor odaértem a kórházba, ott volt az orvos és az a férfi rokon is, aki sírva mondta nekem a hírt. Az orvos pedig közölte, hogy most már jobban lesz a beteg. Mindezt úgy, hogy láttam a rokonunkat és nagyon kemény volt a látvány. Végül rákérdeztem, hogy van-e az a dolog, amit én hallottam és ő közölte, hogy ő olyasmit nem is mondott. Én persze tudtam, hogy nincs ott félreértés, hanem mindezt Isten csinálta. Na, ezek a nagy dolgok! Ez maga a csoda! Ez is hasznára vált az én hitemnek… Isten mindent meg tud változtatni. Még a múltba is bele tud nyúlni. Ez egy csoda volt, amit el kell mondanom, mert a csodák nem azért történnek, hogy neked jó legyen, hanem hogy elmond, hogy Isten él, létezik és gyógyít” – zárta gondolatait a péntek este 19:00 órától látható Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb epizódjának felvételén Gáspár Laci.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.