Aktuális

Sokkoló vallomást tett a családirtó: Kétszer végeztem a lányaimmal

Bors

Létrehozva: 2019.10.03.

Döbbenetes részletek derültek ki egy tavalyi, ám a mai napig sokakban sebeket feltépő családirtás kapcsán.

Noha már tavaly kimondták az ítéletet, csak most, közel egy évvel később került nyilvánosságra pár nem csak megdöbbentő, de a rendőrségi jegyzőkönyveknek is ellentmondó  részlet egy megrázó családirtás kapcsán. 2018 augusztus 13-án a coloradói Frederickben élő Christopher Lee Watts kivégezte három- és négyéves kislányait, Celeste-t és Bellát, valamint 15 hetes terhes feleségét, Shanannt. A férfi tavasz óta levelezett és tartotta a kapcsolatot telefonon egy Cheryln Cadle nevű íróval, aki ezekből a beszélgetésekből könyvet írt “Letter from Cristopher” (Levél Cristophertől) címen - írja a Daily Mail. 

Megfojtotta a lányait, majd visszafeküdt az ágyba

Watts friss vallomásaiból kiderült: augusztus 13-án reggel felment a kislányok szobájába, majd mindkettejüket megfojtotta egy párnával. Ezt követően visszafeküdt terhes felesége, Shannan mellé, akivel nem sokkal később vitába keveredett, majd vele is végzett. “Miután Shannan meghalt, Bella és Cece magához tért. Nem tudom biztosan, hogy hogyan, de magukhoz tértek” - írta levelében a családgyilkos. 

A férfi ezt követően a gyerekekkel - valamint anyjuk holttestével - elautózott egy olajtelepre, ahol a lányokat újra megfojtotta, majd bedobta őket egy-egy tartályba. Ahogy fogalmazott: “azért, hogy ne térhessenek magukhoz másodszorra.”

"Tudtam, hogy utoljára fektetem le őket"

Noha Watts azt mondta a zsaruknak, hogy felindulásból ölte meg a feleségét, majd a lányait is, hogy szeretőjével, a pár hónappal korábban megismert Nichol Kessingerrel lehessen - aki egyébként azt sem tudta, hogy a férfinak családja van -, a könyvből kiderül: előre eltervezte az egész családirtást.

“Augusztus 12-én, amikor lefektettem a lányokat, és kijöttem a szobájukból, azt mondtam magamban: ez volt az utolsó alkalom, hogy betakargattam őket. Már előző nap tudtam, mi fog történni, és nem tettem ellene semmit.”

Ötszörös életfogytot kapott

Watts 2018. november 6-án bűnösnek vallotta magát. Felesége családjának a kérésére az ügyész nem kért rá halálbüntetést. A család úgy fogalmazott: nem szerettek volna további halált. November 19-én a bíróság a családirtót ötszörös életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a gyilkosságokért - a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül -, valamint további 84 év szabadságvesztést is kiszabott rá születendő gyermeke halála, valamint a holttestek elrejtése kapcsán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079010
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?