Aktuális

Singh Viki boldog az új orrával

uv

Létrehozva: 2019.06.19.

Tíz másodperc alatt varázsoltak – ahogy ő nevezi – „karvaly- orrából” kecseset, csinosat az énekesnőnek.

Tavaly úgy döntött, szembenéz egyik legnagyobb félelmével, a tűvel, és hyaluronsavval töltette fel a szeme alatti karikákat Singh Viki. Egy évvel a kis szépségtrükk után újabb szúrás mellett döntött, de most az orrnyergébe fecskendezték a töltőanyagot.

– Sosem mernék kés alá feküdni, félek az altatástól és a szépségem nem ér annyit, hogy kockáztassam a hangképzőszervemet, és ne adj’ isten egy rosszul sikerült műtét miatt megváltozzon az énekhangom. Már kezdtem beletörődni, hogy jellegzetesen indiai vonású, kissé karvalyorrom marad, míg az orvosom mondott egy lehetőséget, amit el is végeztettem. Hialuronsavat fecskendezett az orrbőrbe, s ezzel csodát tett – mesélte a Borsnak az énekesnő.

Míg régebben kerülte a profilból készült fotókat, ma már szívesen pózol így is, és boldog, hogy szépséghibája a múlté, ahogy egykori önbizalomhiánya is. Félig magyar, félig indiai kislányként ugyanis sok atrocitás érte. – Balatonlellén voltam kisiskolás, ahol nagyon kilógtam a sorból. Kiközösítettek a sötét hajam és bőröm miatt. Aztán  ahogy nőttem, ez a hátrány előny lett, a fiúknak nagyon tetszett az „indiai lány”, és később a lányok is meglátták a szépet bennem, sőt sok esetben szerettek volna hasonlítani rám – emlékezett vissza Viki.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713276910
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713276910
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135318_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713276910
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában