Aktuális

Talán még sosem volt ennyire megható az Exatlon: Lilkó elsírta magát Franci hangjától

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2021.04.22.

Hatalmas motivációt jelentett a Bajnokoknak szerdán, hogy ha nyernek, telefonon beszélhetnek a sérülés  miatt kiesett Szabó Francival. Űzték, hajtották magukat, végül sikerült is győzniük a Kihívók ellen. A dzsúdóbajnok igyekezett mindenkihez külön is szólni, megható pillanatok voltak.

A múlt heti katasztrofális teljesítmény után úgy látszik összekapták magukat a Bajnokok. Halász Vivienék eddig minden napot behúztak, de szerdán különösen fontos volt számukra, hogy nyerjenek. Palik László ugyanis bejelentette, amennyiben győznek aznap is, egy telefonbeszélgetés lesz a jutalom volt csapatkapitányukkal. A kezdők nem hiába hívták Szabó Francit Anyának, ő volt az, aki ha kellett, simogatta, ha kellett, leszidta őket.

– Nagyon örültem a lehetőségnek, mert múlt héten láthatóan mély gödörben voltak – mondta a Borsnak Franciska.

Tudtam, hogy szükségük van rám, hogy felrázzam őket. Jó volt látni a képernyő előtt, hogy feldobta őket annyira ez a tét, hogy nagyon akartak győzni. Bár lehet, megijedtek, hogy most nem nyernek, itthon olyan fenekelések lesznek, hogy azt nem teszik zsebre

– tette hozzá nevetve.

A cselgáncs Európa-bajnok már a hívás előtt készült rá, hogy miket fog mondani volt csapattársainak. Hogy kell őket buzdítani, de kell kicsi fejmosás is.

– Igyekeztem mindenkihez beszélni, az újakhoz is, akik szimpatikusak – folytatta.

– Azt na­gyon fontosnak tartottam elmondani a csapatnak, hogy bárkinek van a másikról kritikája, mondja el, mondja ki. Az visz előre, nem az, ha elhallgatják.

Jaj, nagyon megható volt ez az egész, jó volt látni Lilkót, Krisztiánt. Kis barátnőm el is sírta magát. Ő is nehéz helyzetben van, a sérülése miatt régóta nem tud játszani.

Mondtam neki, hogy azért, mert a keze miatt pontokkal most nem tud a Bajnokok versenyéhez hozzájárulni, nehogy azt érezze, hogy nincs joga a taktikához, vagy bármihez hozzászólni. Igenis, az ő véleménye is ugyanolyan fontos, mint a többieké, akik futnak a pályán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól