Benkő László az elmúlt években szó szerint ki-be járt a kórházból. Kezdetben májdaganattal operálták, aztán a bőrén találtak elváltozásokat, amiatt kellett kés alá feküdnie. Nem sokkal később a rengeteg gyógyszer miatt gyengült le: bevérzett a gyomra és a nyelőcsöve, nemrég pedig, épp a születésnapján, rohammentővel szállították a kórházba, mert bevizesedett a tüdeje.
Akkor leszívták a felgyülemlő folyadékot, amellyel szó szerint az életét mentették meg. A probléma azonban máig nem múlt el, és a koronavírus-helyzet sem segít a kezelésében.
– Jelenleg nagyon változó a helyzet. Van, amikor mindent csinálhatok, és van, hogy az orvos rám parancsol, hogy nem mehetek sehova. Egyelőre a rákon túl vagyok, de a kezelések mellékhatásai miatt vizesedik a tüdőm.
Már többször leszívták a folyadékot, most azon dolgozunk, hogy gyógyszerek nélkül a szervezetem saját maga győzze le ezt az állapotot. Egyszer jobban vagyok, máskor rosszabbul, soha nem tudhatom, hogy mikor tolnak be újra a műtőbe. Megesett már párszor, hogy csak kontrollra mentem be a rendelőbe, és a vizsgálat végén közölték, hogy vetkőzzek, és már tolnak is a műtőbe – mondta a zenész, aki évek óta betegeskedik, és bár lelkileg is nagyon megviseli ez az állapot, nem hajlandó feladni.
A legnagyobb erőt az a gondolat adja számára, hogy hamarosan ismét színpadra állhat.
– A színpadon megáll az idő és nem létezik betegség.
A vírushelyzet is közbeszólt, de remélem, az Omegával hamarosan újra színpadra állhatok – mondta bizakodva Benkő László.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.