Ünnepel a világ. XIV. Leó néven Robert Francis Prevost lett az új pápa.
Ahogyan azt a Bors is megírta, csütörtök délután fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy megvan az új pápa! A Katolikus Anyaszentegyház nagy reményeket fűzött a konklávé eredményességéhez, és Erdő Péter bíboros is arra kérte valamennyi hívőt, hogy imádkozzanak azért, hogy a Szentlélek irányítsa a bíborosok döntését. Most pedig Dominique Mamberti bíboros atya bejelentette, hogy az új pápa Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó pápa néven fogja elfoglalni a Szent Széket! Ő foglalja el tehát Szent Péter trónját, Robert Prevost vezeti mától a Katolikus Egyház közösségét, aki az első amerikai pápa lett.
Miután a szavazás sikeresnek bizonyult, a legidősebb bíboros megkérdezte a megválasztott atyát, hogy kívánja-e vezetni a Katolikus Egyházat. Amennyiben erre igent mond, máris hivatalba lép. Az új pápa - mint minden megválasztott pápa - először a Sírószobába vonult, ahol át tudott öltözni. A ruházatból három méret van, ebből kell megtalálniuk a számára megfelelőt. Ezután megkérdezték, milyen névvel kívánja elfoglalni Szent Péter székét. Természetesen nem a helyszínen kell rögtönöznie az új pápának, hiszen a bíborosok már korábban kiválasztják azt a példaképüket, akiknek a nevét viselni kívánják a szent hivatásuk során.
Ferenc pápa 12 éves pápasága után ült újra össze a Sixtus-kápolnában a konklávé, melyről itt írtunk.
A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többségre volt szükség, vagyis a katolikus egyház 267. vezetőjének megválasztásához a 133 bíborosból 89-nek a szavazata volt szükséges.