Napokon belül eldől, ki vezetheti a továbbiakban a katolikus egyházat. A Vatikánban kezdődik a pápaválasztás. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök a Borsnak elmondta, milyen hosszú konklávéra számít, illetve eltörölheti-e a következő egyházfő a kötelező cölibátust.
Az egész világ Rómára figyel az elkövetkező napokban. Pontosabban a Vatikánra és a konklávéra, hiszen kezdődik a pápaválasztás. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök a Bors kérésére megtippelte, mikor szállhat fel leghamarabb a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből.
A hasamra ütök, és azt gondolom, hogy a konklávé öt napig tart majd
– mosolygott az egyházi méltóság, és a kérdésre, hogyan kell értelmeznünk azt a tanítást, hogy a pápaválasztáson a Szentlélek dönt, kifejtette: az egész egyháztörténelmünk értelmezhetetlen az Úristennel való kapcsolat nélkül.
- Nem egy emberi szervezet vagyunk, hanem a Teremtővel való kapcsolat megnyilvánulása. Jézus mondta Péternek, hogy rá építi az egyházat. A konklávéra is vonatkozik, hogy imádkoznunk kell a megfelelő pápa kiválasztásáért. Krisztus kinyilvánította a búcsúbeszédében, hogy velünk marad a világ végéig. A pápaválasztásnál nem azt nézik a bíborosok, hogy kinek hány diplomája van vagy hány centiméter magas, hovatovább hány nyelven beszél és milyen kapcsolatai vannak, hanem azt, hogy kiben látják a hiteles krisztushívő testvért.
A kötelező cölibátust időszerű lenne átgondolni. Természetes, hogy az új pápa személyéhez kötünk minden olyan nyitott kérdést, ami az elmúlt időszakban felmerült. Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz az új egyházfő hozzáállása, de nem hinném, hogy ez lesz az első téma, amivel foglalkozni fog. Bízom benne, hogy még az én életemben eljutunk oda, hogy arra méltó házas embereket pappá szenteljenek
– mondta Beer Miklós, aki szerint már az óriási változás, hogy erről beszélni merünk, hiszen ez régen tabutéma volt, a pápaválasztás pedig erre a kérdésre is választ adhat majd idővel.
- A papi nőtlenség alapja nem dogmatikai tétel, csupán az egyházfegyelem és a hagyomány. Merész álmodozó vagyok, majd meglátjuk, mi történik – magyarázta a főpap, és megjegyezte, hogy egyébként a nők pappá szentelésének sem dogmatikai akadálya van. Ez azért fontos, mert ha az volna, már a kérdésfelvetés is értelmetlen lenne, hiszen végérvényes döntéseket nem lehet megváltoztatni.
Beer Miklós leszögezte: jelenleg az egyik legfontosabb kérdés az egyház hitelessége.
- Az új pápának oda kell figyelnie arra a tényre, hogy a jelenlegi világhelyzetben a katolikus egyház súlypontja áttevődött a harmadik világba. Nem Európa a katolikus egyház centruma. Ennek nyilván van történelmi háttere is, de számarányban már sokkal nagyobb létszámban van jelen az egyház Dél-Amerikában, Indonéziában, vagy akár Afrikában. Ferenc pápát nehezen fogadták el, mert ezt a szemléletet próbálta képviselni. Ezt tartom a legsürgetőbb kérdésnek.