Gyűléseken és elmélkedéseken vesznek részt a bíborosok a szerdán kezdődő pápaválasztés előtt. A konklávé tisztasága érdekében tilos szövetségeket kötniük, és a világi hatalmasságoktól sem fogadhatnak el semmilyen instrukciót.
Húsvéthétfő óta az egész világ figyelme Rómára irányul. Az aznap elhunyt Ferenc pápát már eltemették, a kilenc napos gyász lejárta után pedig esedékessé vált a konklávé összehívása.
A pápaválasztás megszervezése a bíborosi kollégium dékánjának feladata. A 80 évnél fiatalabb kardinálisok május 7-én gyűlnek össze a Sixtus-kápolnában, hogy titkos szavazással kiválasszák az új egyházfőt. A bíborosok többsége már Rómában tartózkodik, hiszen szerdáig még bőven akad feladatuk.
A bíborosok a római tartózkodásuk idején a Szent Márta Házban laknak. Az 5 emeletes épületben bőven van annyi hely, hogy a 135 pápaválasztó bíboros elférjen. Hogy ki melyik kislakást vagy szobát kapja, azt sorsolást útján döntik el. Az egyházi méltóságok számára ugyanebben az épületben biztosítják a megfelelő számú étkezést. A bíborosok tányérjára az olasz konyha remekei kerülnek, persze nem luxusételekre kell gondolnunk. Az ételek színvonala egy jobb minőségű menzára emlékeztet. A közhiedelem szerint a bíborosokat a konklávé teljes idejére bezárják a kápolnába. Ez azonban egy közkeletű tévedés, ugyanis a bezártság csak a szavazások idejére vonatkozik. A kardinálisok gyalog vagy kisbuszokon jutnak el a Szent Márta Házból a voksolásokra.
Régi hagyomány, hogy a bíborosok a konklávé előtt szentmisét mutatnak be a római címtemplomukban. Erdő Péter ezt május 4-én, vasárnap már meg is tette Szent Franciska Bazilikában.
A pápa halála és az utódja megválasztása közti időszakot széküresedésnek hívják. A bíborosok különböző kérdésekben gyűléseket tartanak, persze csakis a nem egyházfői hatáskörbe tartozó dolgokkal kapcsolatban hozhatnak döntést. Mindezt a II. János Pál pápa által kiadott, Universi Dominici Gregis nevű apostoli konstitúció szabályozza. A konklávé megkezdése előtt naponta előkészítő ülést is kell tartani a camerlengo által meghatározott naptól. Ezeken az összejöveteleken megbeszélik az esetlegesen felmerülő problémákat. Természetesen titoktartási esküt is tesznek közösen, majd ezt megerősítve egyenként is az evangéliumra teszik kezüket miközben ígéretet tesznek, kötelességül vállalják, illetve megesküsznek rá, hogy megtartják szavukat.
A pápaválasztók a konklávé kezdetéig rendszeresen elmélkednek és imádkoznak.
A konstitúció a kiközösítés terhe mellett szigorúan tiltja, hogy a pápaválasztók bármilyen külső beavatkozást megengedjenek, vagy hogy világi hatóságoktól és vezetőktől (uralkodóktól, államfőktől, politikusoktól) megbízást fogadjanak el a döntésük befolyásolására. Szigorúan tilos a bíborosoknak szövetségeket vagy egyezségeket kötni a szavazatukat illetően.