Szerettei rettenetesen aggódnak érte.
Nagy erőkkel keresik a rendőrök a rejtélyes körülmények közt eltűnt Katalint: a 64 éves oroszlányi asszony kedden felszállt egy Tatabánya felé tartó buszra, azóta azonban senki sem tudja, hol lehet. Különösen aggasztó a helyzet, ugyanis a nő térben és időben nehezen tájékozódik, egészségügyi gondozás alatt áll. Katalin körülbelül 150 cm magas, sovány testalkatú, körülbelül 40 kilogramm. Őszes-fekete hajú, barna szemű, arcán 4-5 centiméter vágási sebhely található. Fotója (amíg elő nem kerül) ide kattintva tekinthető meg.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság várja azoknak a jelentkezését, akik az eltűnt nő tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a 06/34-517-777-es telefonszámon, illetve névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.