Egy 18 éves fiú, Nicholas Karol-Chik, 2023 tavaszán végzetes következményekkel járó játékba kezdett két barátjával Colorado államban. Az éjszaka folyamán kövekkel dobálták meg az arra haladó autókat – pusztán szórakozásból. Egy kilenc kilós kő azonban betörte egy fiatal nő szélvédőjét, és halálra sújtotta. A fiú később fényképet is készített az összeroncsolódott autóról, miközben az áldozat még élet-halál között vergődött.
Most, húszévesen, a bíróság 45 év börtönre ítélte Nicholast, miután beismerte bűnösségét másodfokú gyilkosságban és gyilkossági kísérletben. Az ítélet részeként tanúskodott a társai ellen is. A tárgyaláson azt mondta, örökké együtt kell élnie a gondolattal, hogy a barátai elismerését keresve idézett elő egy ilyen tragédiát. Az áldozat családjához szólva reményét fejezte ki, hogy egyszer képesek lesznek megbocsátani neki - írja a PEOPLE.
Az ügyészség szerint már az is engedmény volt, hogy nem elsőfokú gyilkosság miatt ítélték el, ami életfogytiglant jelentett volna. A lány édesanyja szerint a fiúk aznap este „vadászni” indultak, pusztításra vágyva, nevetve. A tettük visszafordíthatatlan, és semmi sem adhatja vissza a lányát – de legalább az igazságszolgáltatás megtette a maga részét.
Az elkövetett bűncselekmény súlyosságának szintjén egyszerűen nincs más módja annak, hogy jóvátétel történjen azért, amit hárman tettek, csakis egy jelentős büntetés
– mondta Brynn Chase kerületi ügyészhelyettes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.