15-ször hozott világra életet egy asszony, de úgy érzi, 16. alkalommal is át szeretné élni az anyaság örömét. Sokak szerint 58 évesen ez nem túl jó ötlet, ő azonban egész más véleményen van.
Van, aki szerint béranyának lenni a legcsodálatosabb dolog, hiszen olyan pároknak segíthetünk ezzel szülővé válni, akiknek erre nincs lehetőségük. Más úgy érzi: képtelen lenne lemondani egy életről, ami kilenc hónapon keresztül növekedett a testében. Az Essexben élő, brit Carole Horlock kétségtelenül az előbbit vallja: a Guinnes-rekorder anyuka 13 gyermeket hozott világra másoknak, emellett két saját lánya is van: ennek ellenére úgy érzi, "maradt még benne anyaság", tudna még adni a világnak.
Az sem különösen zavarja, hogy 58 éves, az orvosok pedig már évekkel ezelőtt közölték vele: az életkora és a szülések száma miatt egy újabb terhesség rendkívül veszélyes lenne számára, akár bele is hallhat.
Carole a The Sun oldalának elárulta: mivel az egyik legismertebb béranya Angliában, máig keresik meg párok, hogy vállalna-e újabb gyereket, ő pedig ugyan még nem választotta ki, hogy kinek, de görög és ciprusi terhességi klinikákkal már fel is vette a kapcsolatot, hogy újra vegyék be a béranya-programba.
A nő 1995-ben vált először béranyává, akkor egy fiút szült, majd ugyanannak a párnak két évvel később ikreket is. Elárulta: vegyesen szokták a saját petesejtjét és a szülők petéjét használni, ő pedig tartja magát ahhoz, hogy egyik béranyaként született gyerekének sem árulja el, hogy biológiailag van-e közük hozzá, vagy sem.
Egyszer azonban igen komoly hibát követett el: épp egy béranyaság közben teherbe esett a férjével, Paullal. Noha mindig védekeznek, kis mértékben, de megesik az ilyen. Csak jóval később derült ki, hogy a baba, amit egy másik párnak szánt, valójában az övé és a férjéé. Hosszas gondolkodás után azonban úgy döntött, odaadja a fiút a párnak, aki ma már 20 éves. Ő ezzel lezártnak tekintette az ügyet, azonban végül hatalmas botrány keveredett belőle, amikor a híradásokba bekerült. Ez persze nem rontotta a nő hírnevét, akinek "béranyai szolgáltatásait" azóta is sokan igénybe vették.
Mindig is úgy éreztem, hogy még maradt bennem egy baba. Annak ellenére, hogy mennyi idős vagyok, és hogy 15 gyereket szültem, még mindig szeretném érezni, ahogy növekszik bennem egy élet, akit világra hozhatok
– magyarázta az asszony, miért vállalná be akár az élete kockáztatása árán is az újabb béranyaságot.