Hangfallal kínozta anyját – újabb brutális részletek a csobádi gyilkosságról

Csobád
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 03. 19:12
Hangfalat tett a fejére, bekapcsolta a basszust, és így kínozta meg egy férfi az édesanyját Csobádon. Azért, hogy az asszony ne tudja lelökni magáról az üvöltő hangfalat, ráült a fejére. Végül vegyszereket locsolt rá, felgyújtotta a nőt. A borzalmakat a gyilkos fia is végignézte. Emberölés miatt a bíróság letartóztatta és beismerő vallomást tett az elkövető. Azt mondta, bosszúból ölt.

Bilincsen vezetőszáron vitték a bíróságra azt a 40 éves férfit, aki megkínozta, majd felgyújtotta édesanyját Csobádon. A férfi azért végzett édesanyjával, mert fejébe vette, hogy ő felel édesapja haláláért, mivel nem gondozta. Bosszúból gyilkolt, majd tette után kiment a temetőbe édesapja sírjához, és elmondta neki, hogy revansot vett édesanyján. Ekkor fogták el a rendőrök.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a csobádi gyilkos letartóztatását Fotó: Tények.hu

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki megölte édesanyját Csobádon. A férfi miután megreggelizett a család a sarokba térdeltette a 70 éves édesanyját, akit később a lábainál fogva a földre húzta. Azt mondta neki, hogy most megbosszulja, hogy nem ápolta az apját, akivel egyébként évek óta nem élt együtt - hangzott el a TV2 Tények című műsorában.

csobádi gyilkosság
Ebben a házban órákon keresztül bántalmazta idős édesanyját egy férfi Fotó: Tények.hu

Órákon keresztül bántalmazta idős édesanyját, akire nehéz tárgyakat helyezett, ráült és különböző vegyi anyagokat öntött rá

Hatalmas hangfalat tett a földön fekvő nő fejére és maximális basszussal és hangerővel bömböltette. Azért, hogy a nő ne tudja levenni magáról, még rá is ült az asszony fején lévő üvöltő hangfalakra. Ezt követően magából kivetkőzve összekeverte a házban található vegyszereket, kenőccsel, gyógyszerekkel, borssal, és a testnyílásokba, többek között az idős asszony fülébe tömte. Közel tíz órán keresztül kínozta, az édesanyját a férfi, majd a lába közé gyertyát tett és felgyújtotta. A tűz átterjedt a házra is

 - derült ki a Tények műsorából.

Az egész napos kínzást végignézte a férfi fia és élettársa is, akik a sokktól nem mertek kimenekülni a házból.

Nem zárható ki, hogy a férfit a későbbiekben nem csak minősített emberöléssel, hanem kiskorú veszélyeztetésével is meg fogják gyanúsítani.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.