Ufó-fotókat osztott meg, örökre nyoma veszett egy házaspárnak

ufó
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 13. 05:30
Egyesek szerint az állam tüntethette el a kíváncsi párost.

Rengeteg kérdőjelet és összeesküvés-elméletet hagyott maga mögött egy házaspár nem mindennapi története. Két séf ugyanis még 1990-ben lencsevégre kapott egy idegen, gyémánt alakú járművet az égen, majd a képeket megosztották az akkori Daily Record nevű brit újsággal. Ezután azonban a lap munkatársa hiába kereste a fotót készítőket, nyomtalanul felszívódtak. A kép végül nem is került nyilvánosságra egészen 2022-ig, amikor a magazin utódja a Daily Mail meg nem osztotta azt.

Egy házaspár állítólag lencsevégre kapta az idegeneket, a védelmi minisztérium szerint azonban másról volt szó /Fotó: Pexels/Illusztráció

A kép felháborodást okozott, ugyanis szinte tisztán kivehető rajta, hogy egy azonosítatlan repülő tárgy, amilyet korábban még sosem kaptak lencsevégre. Így azonban még értetlenebb, hogy mi történhetett a fotót készítő párossal. A lapnak sikerült megtalálni egy Richard Grieve nevű férfit, aki abban az étteremben dolgozott a 90-es években, ahol a séf páros is. A férfi ráadásul még ijesztőbbé tette a történetet akkor, amikor bevallotta, hogy egy fekete öltönyös férfi felkereste a munkahelyén a házaspárt. Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy örökre felszívódtak volna a szemtanúk.

Az ufó-észlelés sztorija akkora médiaszenzációt hozott, hogy még Nick Pope-nak a brit védelmi minisztérium egykori bennfentesének is meg kellett szólalnia az ügy kapcsán:

Valószínűleg a védelmi minisztérium egyik tagja szükséges határozottsággal közölte velük, hogy ne terjesszenek rémhíreket és ne adjanak több információt a bulvárlapoknak. Az az elképzelés, hogy ezeket az embereket az állam gyilkoltatta meg, az viszont teljesen nonszensz

 - szögezte le a veterán katona. Pope úr arról beszélt most a DailyStarnak, hogy a minisztérium vélhetőleg szándékosan nem hozta nyilvánosságra a vitatott fotót. 

Ha megjelent volna cikk formájában a fotó, az kiverte volna a biztosítékot az emberek között. Ezért elakartuk temetni, és meg is tettük. Az összes hasonló fényképet és negatívot megszerezte a Védelmi Minisztérium és ezeket soha többet nem látta senki. 

Egy ufó-szakértő David Clarke oknyomozó újságíró szerint a fotókat azért tüntették el, mert nem volt semmi bizonyíték rá, hogy ezek földönkívüli járművek lettek volna, és lehet, hogy a titokzatos repülőgép egy katonai fejlesztés volt, amelyet nem akart a kormány, hogy nyilvánosságra kerüljön - zárta sorait a lap.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.