„Lenyomozható a vér?” – hátborzongató keresési előzményeket talált a rendőrség az eltűnt fiatal nő párjánál

előzmény
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 14. 21:00
A férfi azt hazudta, semmi köze ahhoz, hogy kedvesének nyoma veszett.

Habár Deandre Booker azt állítja, semmi köze 30 éves barátnője, Ashley Elkins nyomtalan eltűnéséhez, a rendőrség a nyomozása során vérfagyasztó bizonyítékokra bukkant. Kiderült ugyanis, hogy a férfi Google keresési előzményi olyan kérdésekkel vannak tele, mint például a vér lenyomozható-e, illetve, hogy hogyan verjünk át a hazugságvizsgálót. 

sziréna, rendőr, rendőrség
Hazudott a rendőrségnek. Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Csak szeretnénk lezárást hozni a családnak 

- közölte a nyomozást vezető Mitch Berlin.

Az eltűnt fiatal nő autóját már megtalálták egy, a lakóhelyéhez közeli városnál, magára Elkinsre azonban még nem leltek rá a hétfői eltűnése óta. Addig is párját, Bookert jelenleg őrizetben tartják, ahonnan csak 250 ezer dollár, (nagyjából 100 millió forint) megfizetése után szabadulhat. De ha ezt ki is fizetné, január végén újra bíróság elé kell állnia.

Addig is a Roseville-ben nyomaveszett 30 évest nagy erőkkel keresik immáron Michiganben is úgy, hogy közben abban reménykednek, az eset nem lesz hasonló a 17 éves Zion Fosteréhez, akinek 2022 nyarán vesztett nyoma. A tinit azóta sem találják, a hatóságok úgy vélik, hogy egy hulladéklerakónál dobhattak ki, ezért nem találtak rá a maradványaira, írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.