Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi helyettes államtitkára az esemény megnyitóján elmondta: az AOSZ színes programot állított össze a szakmai napra, egyebek közt megnyílt A kamerán át! című fotókiállítás, amely az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület ASD FOCUS Fotóklub tagjainak fotóit mutatja be a Premier Kultcaféban. Az ELTE ÁJK-n szakemberek előadásai, a Senpai díjak ünnepélyes átadása és szakmai workshopok várták a résztvevőket.
A szakmai nap kiváló lehetőséget biztosít a kapcsolatteremtésre, és jó alkalmad ad arra, hogy az érintettek, a családtagok, szakemberek és a résztvevők közösségi élményekkel is gazdagodjanak - hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki szerint a rendezvény egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi sokszínűségre, az autizmussal élő emberek helyzetére, befogadásuk fontosságára.
Radomszki Lászlóné beszédében hangsúlyozta a fogyatékosággal élő emberek, köztük az autisták társadalmi integrációban való részvételének kiemelt jelentőségét. A Belügyminisztériumon belül szeptember elsején létrejött Fogyatékosságügyi államtitkárság jól tükrözi a kormány elkötelezettségét a fogyatékossági ügy iránt - tette hozzá. Kijelentette, hogy a fogyatékos emberek ügye társadalmi ügy, a közös ügyünk.
Munkánkban igyekszünk elérni, hogy a gyakorlatban, hétköznapokban, a mindennapokban és a családokban javuljon az érintettek életminősége - mondta, hozzátéve: e cél elérése érdekében az érintett szervezetekkel folytatják a közös a munkát.
Radomszki Lászlóné az érintettekhez szólva hangsúlyozta, hogy nincsenek egyedül, a család, a közösség, a társadalom összefog azért, hogy a mindennapi életüket jobbá tegyék.
Király Nóra, az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos, a FICSAK alapítója emlékeztetett arra, hogy a családszervezetek összefogásával indított adventi jótékonysági gyűjtéssel idén az Autisták Országos Szövetsége munkáját támogatják. Kilencedik alkalommal szerveznek jótékonysági akciót, amely évről évre fontos társadalmi ügyekre igyekszik felhívni a figyelmet. Idén elfogadásra hívják az embereket, hogy tudják: az autisták itt élnek közöttünk. Király Nóra szerint az autizmus korai felismerése és a megfelelő fejlesztés sokat javíthat az érintettek és családjuk életminőségén.
A családszervezetekkel gőzerővel dolgoznak azon, hogy megismertessék az AOSZ munkáját, azon belül az elsősegélyszolgáltatását az emberekkel - tette hozzá Király Nóra.
Kővári Edit, az AOSZ elnöke ismertetése szerint a szakmai napon szó volt az autizmus spektrumzavarban érintett gyermekek oktatási helyzetéről, a DATA-rendszer módszertani útmutatójáról, valamint szakmai workshopot is tartottak. Az eseményen a szakma képviselői mellett autizmusban érintett felnőttek is nagy számban vettek részt - tette hozzá az AOSZ elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.