Megmagyarázhatatlan rejtélyre bukkant egy fiatal nő, aki csak viccből elvégeztetett egy DNS-tesztet, amely váratlan eredménnyel zárult. Kiderült, hogy az első unokatestvére valójában "csupán" másod unokatestvére. Ez azonban egy családfa teljes történetét borította fel.
Azt gondolom, hogy a DNS-vizsgálat eredménye olyan titkot árult el, amire a családom nem állt készen. Az unokatestvéremről kiderült, hogy csak a másod unokatestvérem. Mindössze 3%-ban osztozkodunk közös DNS-ben. Pedig az ő anyukája és az én apukám testvérek. Nekik ugyanaz az anyjuk és az apjuk, vagyis eddig azt gondoltuk. Miért lennénk csak 3%-ban hasonló génűek az első unokatestvéremmel?
- kezdte beszámolóját a nő a DailyStarnak.
A nő arról beszélt, hogy régóta terjedt egy pletyka a családjukban, mely szerint a nagymamájuk megcsalta a nagyapjukat a házasságuk egyik veszekedésekkel terhelt időszakában, de ez soha nem derült ki igazából. A leszármazottaik pedig mereven elutasították a feltételezést is. Az igazság pedig egyelőre úgy tűnik, hogy talán sosem derül ki, ugyanis nemrég a nagypapa és a nagymama is elhunyt, így őket már nem lehet megkérdezni róla.
"Aggodalommal tölt el, hogy vagy a nagynéném, vagy az apám nem a nagyapám gyermeke. Megtudhatom-e ezt anélkül, hogy ő előttük lebuknék, hogy DNS-tesztet végeztetek el rajtuk? Esetleg vásárolhatnék-e olyan DNS-vizsgálatot, amely a tudtuk nélkül adhatna eredményt? Például ha az apától szerzett DNS nem egyezne az unokatestvérem jelentésével"
- tette fel a kérdését a lap olvasóinak a nehéz helyzetbe került hölgy.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.