"Az anyukám elájult, tudsz segíteni?" - 5 éves kislány hívta a segélyhívót, megmentette édesanyja életét

anyuka
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 02. 18:30
Az anyuka a kislányának köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj.

A gyerekek nagyon ragaszkodnak az anyukájukhoz. Történjék kicsi életükben bármilyen nehézség, az anyukájuk mindig ott lesz nekik, hogy segítsék és támogassák őket. Ha elesnek és megütik magukat, az anyukájuk ugrik segíteni, ha pedig boldogok, azt szintén vele osztják meg. Éppen ezért a kisgyerekek nagyon kétségbe tudnak esni, ha az édesanyjuknak valamilyen bajuk esik. Szerencsére azonban az ötéves Zoey Reddick nagyon bölcsen tudott cselekedni. 

A kislány rögtön tudta, mit kell tenni

Zoey Reddick mindössze ötéves, de olyan okosan és bátran cselekedett, hogy még a mentősök elsimerését is kivívta magának. Az anyukája ugyanis hirtelen rosszul lett, összeesett és elvesztette az eszméletét. Ahelyett azonban, hogy kétségbeesett volna, megnyugodott és felhívta a segélyhívót. 

Öhm, a szobámban voltam, a tévét néztem, amikor az anyukám elájult. Tudsz nekem segíteni? A nagymamámat már felhívtam

- mondta a kislány a 911-nek, mire a diszpécser rögtön a segítségére sietett.

A kislánytól kipuhatolta, hogy az anyukája mennyi idős, hogy mi történt pontosan és hogy hol laknak. Egészen addig vonalban volt a kislánnyal, ameddig a mentősök ki nem értek. A telefon mögötti szakember nagyon ügyesen megnyugtatta a kislányt, és a gyors segítségnyújtásnak köszönhetően az anyukát is megfelelően el tudták látni, így nem történt komolyabb baj - írja a Mirror

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.