"Rettenetes ember" - ezt mondja fia feltételezett gyilkosáról Till Tamás édesapja

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 02. 16:00 / FRISSÍTÉS: 2024. augusztus 04. 11:47
Sose találkozott Till Tamás édesapja azzal a férfival, akinek tanyáján a rendőrök megtalálhatták a 11 évesen eltűnt kisfiú földi maradványait. Mátyás szeretné tudni az igazságot.

Till Tamás még 2000 májusában kerékpárral ment el otthonról, és soha többé nem tért haza. A rendőrség egy júniusban kapott információ nyomán kiment egy bajai tanyára, ahol az egyik melléképületben a beton alatt emberi maradványokat találtak. A nyomozók szerint szinte biztos, hogy Tamás csontjairól van szó, de ezt csak azután jelenthetik ki minden kétséget kizáróan, ha a szülők nyálmintájában levő DNS-t összevetették a csontvázéval. Ennek ellenére a fiú szülei nem adják fel a reményt, hogy a vizsgálatok negatívak lesznek. 

Till Mátyás nem találkozott W. Józseffel

W. József esztergályos még Till Tamás eltűnése után a rendőrök látókörébe került, ugyanis az ő telkének közelében került elő a gyermek kerékpárja. Kihallgatták, de végül semmivel sem gyanúsították meg. Most azonban éppen az ő tanyájának egyik melléképületében bukkantak rá a csontokra. A bűneset körülményeit a rendőrség még vizsgálja, de az biztos, hogy emberölés gyanújával indítottak eljárást. A helyiek körében villámgyorsan elterjedt egy életszerűnek tűnő teória a történtekkel kapcsolatban: egyesek szerint a férfi a gyermeket elgázolhatta, és ijedtében elrejthette a holttestét. Ha ez igaz, W. csaknem húsz évig élt abban a tudatban, hogy az ő hibájából meghalt egy kisfiú. 

Néhány esztendeje felakasztotta magát, ám a környezetében élők úgy vélik, nem vehető biztosra, hogy a lelkiismerete késztette arra, hogy eldobja az életét.

Ezen a tanyán találták meg a csontokat  Fotó: MG

Idős korára nagyon lebetegedett, és rohamosan romlott az állapota. Valószínűnek tartjuk, hogy ezzel nem tudott inkább megbirkózni

 - mondta a Borsnak W. egyik egykori szomszédja.

Mátyás, Tamás édesapja a saját emlékei szerint sosem találkozott az öreg esztergályossal.

Azt sem tudom, ki ő. Nem volt dolgunk egymással. Mivel egyelőre még egyáltalán nem biztos, hogy valóban a gyermekem maradványai kerültek elő nála, nincs is rá okom, hogy haragudjak rá, Amennyiben viszont kiderül, hogy tényleg megölte, vagy legalábbis eltűntette Tamást, egy rémes ember volt

 – magyarázta az édesapa, aki nem érzi szükségét, hogy a szóban forgó tanya közelébe menjen.

Till Tamást 24 éve eltűntként keresik  Fotó: MG

Akármennyire is erős a rendőrség gyanúja, Till Tamást egyelőre hivatalosan nem tekinthetik halottnak. Amíg a talált maradványokkal nem azonosítják, továbbra is eltűntként keresik, és a police.hu-n is megtalálható a képe a körözöttek listáján.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.