"Meg fogok halni" - azt hitte, csak másnapos, sokkoló, mi történt a fiatal nővel

tífusz
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 18. 20:30
A nő akkor jött rá, hogy nagy a baj, amikor már felkelni sem bírt.

Egy brit hátizsákos utazó, Alysha Pyrgotis, a Nyugat-Yorkshire-i Bradfordból, júniusban kapta el a tífuszt az indonéziai Gili Trawangan szigeten. Erős hányás és súlyos hasmenés gyötörte, de a 27 éves nő ekkor még azt hitte, csak másnapos. 

Amikor már képtelen volt felkelni az ágyból a „zavartság” érzése és az izom- és csontfájdalom miatt, a nő rájött, hogy sokkal nagyobb a baj.

Egyáltalán nem tudtam koncentrálni, ekkor kezdtem el pánikolni. Az útitársam is kezdte belátni, hogy beteg vagyok, nem csak másnapos. Megnéztük online, de a szigeten nem volt kórház, gyakorlatilag nem volt egészségügyi ellátás. Nagy pech volt, hogy pont ott lettem rosszul. Mintha a testem semmit nem akart volna bent tartani, mindentől meg akart szabadulni. Egész idő alatt semmit nem ettem. Még a víz sem maradt meg, amit ittam, azonnal kijött. Ez egy nagyon, nagyon súlyos betegség volt.

Végül sikerült egy helyi orvoshoz eljutnia, aki diagnosztizálta a tífuszt, így időben elkezdődhetett a kezelés, de a turista szerint az állapota olyan súlyos volt, hogy úgy érezte, belehalhat.

Őszintén szólva azt hittem, meg fogok halni. Annyira rossz volt, hogy tényleg azt gondoltam: ez a vég. Pánikba estem, mert tudtam, hogy hamarosan el kell hagynom az országot, és nagyon-nagyon féltem.

Amikor a tesztje negatív lett, Bangkokba kellett repülnie, mert a vízuma a lejáratához közeledett, írja a Daily Mail. A betegséget teljesen kiheverni hetekbe telt. Alysha most arra figyelmeztet más utazókat, hogy legyenek óvatosabbak, mint ő volt:

Nem mondom, hogy senki ne simogasson kóbor állatokat – ez az utazásaim egyik kedvenc része – de utána a kézmosás nagyon fontos. Én sokszor órákig nem mostam kezet, nem volt nálam fertőtlenítő sem. Figyelni kell arra is, mit eszünk. A street food gyakran nem higiénikus körülmények között készül, a forró utcán áll órákig, például a csirkehús. Az edényeket sem tisztítják úgy, mint Nyugaton. Én viszont mindent megettem, ami finomnak tűnt vagy jó illatú volt – ami valószínűleg nem volt a legokosabb döntés.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.