Tragédia

Népharag zúdul a két mentősre: miattuk halt meg a köztiszteletben álló nyugdíjas tanárnő

Létrehozva: 2024.05.24.

A nő lánya szemtanúja volt a történteknek.

Elhunyt egy köztiszteletben álló nyugdíjas tanárnő, miután mentőt hívtak hozzá. A kiérkező segítség azonban akkora hibát vétett, ami a 93 éves néni életébe került.

Doreen Piling a burnley-i otthonának fürdőszobájában lett rosszul, ezért segítséget hívtak hozzá. Azonban a kiérkező mentősök a felszerelésük helyett egy feltekert törölköző segítségével próbálták felemelni és betenni őt a mentőautóba. A nyugdíjas tanárnő emiatt súlyos csonttörést szenvedett, kórházba szállították, ahol később tüdőgyulladást kapott, és majdnem két hónappal az eset után meghalt.

A tragédia még tavaly történt, a körülmények tisztázására indított vizsgálat pedig mostanra kiderítette, hogy a súlyos emberi mulasztás hozzájárult a tanárnő halálához.

Doreen Piling lánya, a 66 éves Christine Fitzpatrick szemtanúja volt a történteknek.

A mamám egy kedves hölgy volt, aki sokat adott a családjának és a helyi közösségnek, és sokkal jobbat érdemelt volna. Nézni, ahogy anyám annyi hétig szenved, megrázó volt

 – fogalmazott a gyászoló nő. A család háláját fejezte ki az ügyben eljáró halottkém felé.

Hálásak vagyunk, amiért ilyen alaposan átvizsgálta édesanyám ellátását, és erre a következtetésre jutott, amely szerintünk a helyes. Remélem, sikerül változtatni, ami biztosítaná, hogy ugyanez ne ismétlődjön meg egy másik betegnél

 – idézi Christine szavait a Mirror.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek