A 107 éves Gizi néni a legidősebb Gondosóra-használó - Videó!

gondosóra
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 17. 15:52
Egyre csak nő és nő a Gondosóra-program felhasználóinak száma, de ami még ennél is szebb, hogy a vele megmentett életek is. Eddig 16 ezer idős életét mentette meg az egyedülálló kezdeményezés.

A Gondosóra-program egy Magyarország Kormánya által indított, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás. Célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat. A 65 év felett alanyi jogon, bárki számára hozzáférhető jóléti szolgáltatás eddig több mint 16 ezer életet mentett meg - számolt be az örömteli hírről a Ripost.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója (balra), Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója (középen), valamint Dr. Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (jobbra) az együttműködési megállapodás aláírásán / Fotó: Bánkúti Sándor

A program mára több szakmai és civil szervezettel is együttműködik, a többi között például az Országos Mentőszolgálattal is, akik a szakmai együttműködés keretében a diszpécserek képzésében is részt vesznek. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a Gondosóra diszpécserei a program alig több, mint fél éves indulása óta már 280 ezer hétköznapi ügyben tudtak segíteni a felhasználóknak. Ezen túlmenően több mint 28 ezer alkalommal értesítették a bajba került Gondosóra-tulajdonosok hozzátartozóit, míg az ügyfelekkel csaknem 15 ezer órán át beszélgettek a diszpécserközpont munkatársai. Az Európában egyedülálló Gondosóra-programban eddig összesen 700 ezer jelzést regisztráltak.

 

Gizi néni
Gizi néni a Gondosóra-program legszebb kort megélt felhasználója / Fotó: Facebook

Most pedig megvan a legidősebb Gondosóra-használó is! Ő nem más, mint a 107 éves Gizi néni, aki 1917. április 14-én, még az I. világháború ideje alatt született.

 

Amikor van egy-egy kisebb, vagy komolyabb fájdalmam, akkor mindig arra gondolok, hogy az Úr Jézus sokkal többet szenvedett, mint én

– mondta az életvidám néni, amikor átvette a készülékét. 

A Gondosórával a kezén Gizi néni már nagyobb biztonságérzettel olvasgathat történelmi könyveket, vagy fejthet keresztrejtvényt a következő években, mert legszívesebben így tölti a szabadidejét.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.