Kritika

„A gyerekek ajándékait és ruháit mind használtan veszem - kinevetnek miatta az emberek”

Létrehozva: 2024.04.13.

A nő most durván odaszólt azoknak, akik kritizálják őt.

Egy takarékoskodó anyuka visszavágott az őt becsmérlőknek, akik gúnyolódnak azon, hogy a gyerekruhákat és ajándékokat jótékonysági boltokban vásárolja.

anya, anyaság
Egy anyuka rengeteg pénzt takarított meg azzal, hogy a turkálóban vásárol Fotó: Pexels

A tökéletes születésnapi ajándékot megtalálni a gyerekek számára; nem kis feladat, megtalálni azt, ami nem túl drága, ugyanakkor figyelni arra is, hogy ne legyen túl átlagos és hétköznapi. Francesca Ramsden szerint azonban ezt a problémát egyszerűen meg lehet oldani azzal, ha egy jótékonysági boltban vásárolsz, ahol olyan olcsó tárgyakat vett, amelyek több ezerbe is kerülhetnek máshol. És bár az online felhasználók kegyetlenül fukarnak bélyegezték őt, a 34 éves nőt ez nem érdekli, hiszen megtakarításaiból csak idén négy nyaralásra futotta.

Tavaly karácsonykor körülbelül 150 fontból (68 ezer forint) vásároltam mindkét gyermekemnek. A ruhatáruk 90%-a is turkálóból van

– mondta Francesca, aki hozzátette, hogy sok negatív kommentet kap, de még mindig azok vannak többségben, akik kedvelik őt.

Bár a kétgyermekes anyuka 18 hónappal ezelőtt indította útjára a takarékoskodásról szóló TikTok-csatornáját, de amióta az eszét tudja, azóta tartja ezt a szemléletet. A Man-szigeten nőtt fel, és szívesen emlékszik arra, hogy szüleivel és családjával számtalan jótékonysági boltba és vásárra járt.

Francesca takarékossági kalandjai mostanra több millió TikTok-néző figyelmét keltették fel, és sokan privátban mondanak neki köszönetet, amiért megosztotta, hogyan lehet sokat spórolni. És bár az anyuka minden bizonnyal hálás ezért, úgy érzi, még mindig vannak olyanok, akik elítélik a turkálóban való ruhavásárlást - írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek