Remény

„Csak azt kértem az élettől, hogy Szebi műtétje sikerüljön” - Megtudtuk, hogy van most az ajkai horrorbalesetet túlélő kamasz

B. T.

Létrehozva: 2024.04.01.

A kamasz még a születésnapját is a kórházban ünnepelte, édesanyja azonban lapunknak elmondta: nagyon bízik abban, hogy felépül.

Mint arról a Bors is írt, március 14-én, csütörtökön szörnyű baleset rázta meg Ajkát: egy tinikkel és kamaszokkal teli Suzuki Ignis éppen előzésből tért vissza a város padragkúti részén, amikor összeütköztek egy másik kocsival. Az ütközés ereje hatalmas volt, a kocsit vezető 19 éves D. László és a mellette, az anyósülésen utazó 17 éves Ny. Ádám azonnal meghaltak. 

A fiúkat mentőhelikopter vitte kórházba, Szebasztiánt azóta többször műtötték. Édesanyja bízik benne, hogy fia felépül, ám tudja: hosszú út vár még addig rá   Fotó: Kovács Erika / Veol/Napló

A hátul utazók is súlyosan megsérültek: a 15-16 éves fiúkat, V. Krisztofert, H. Kevint és O. Szebasztiánt mentőhelikopter vitte kórházba, úgy tudjuk, jelenleg is bent vannak, kezelés alatt állnak. A legsúlyosabban Szebasztián sérült meg, a fiún azonnal életmentő műtétet kellett végrehajtani. Több barátja hosszú órákon keresztül imádkozott azért, hogy Szebi túlélje az operációt.

- Csak azt kértem az élettől, hogy Szebi műtétje sikerüljön és felépüljön!

 - mondta a fiú egyik barátja. Szerencsére, a műtét sikerült, és bár azóta újabb operációt kellett a fiatalon végrehajtani, úgy néz ki, hogy az állapota lassan, de biztosan javulni fog. A fiú tehát kemény időszakon megy keresztül: időközben a barátját is eltemették, míg ő kórházban feküdt, a szertartáson, így nem tudott részt venni.

Édesanyja a Borsnak elmondta, hogy bár pontosan tudja, hogy a fia súlyosan megsérült, úgy véli, hogy gyermeke idővel rendbe jön.

- Hála Istennek, jól van. Műtéteken esett át, most lábadozik, idővel majd rendben lesz

 - mondta lapunknak bizakodóan Szebasztián édesanyja. 

Kisfia kemény és erős fiú, így számítanak rá, hogy minden akadályt képes lesz átugrani. Az asszony elárulta: nagyon hosszú és rögös út áll kamasz gyermeke előtt:

- Ez hosszú folyamat, de rendben lesz

 - szögezte le bizakodóan az édesanya. 

A horrorbaleset körülményeit azóta is vizsgálják.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek