Focizás közben eltörte a lábát a fiatal nő, kiderült, rákos: „Olyan volt, mintha arcon csaptak volna”

Rosie
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 02. 12:00
Csak egyszerűen a labdába rúgott, amikor bekövetkezett a baj.

Önfeledten focizott egy fiatal nő, amikor váratlanul eltört a lába. Nem történt semmi különös, a labdába rúgott, amikor meghallotta a szörnyű reccsenést. Ez volt az első mérföldköve annak, hogy gyökerestől megváltozott az egész élete.

mentő, baleset, kórház, vészhelyzet
Fotó: Unsplash.com

A mindössze 20 éves Rosie Aley kórházba került törött lábával, de később a vizsgálatoknak köszönhetően megtudta, hogy csontsarcomája van a lábában.

- Bejöttek és közölték velem, hogy csontrákom van, ami olyan volt, mintha arcon vágtak volna. Őrület volt, hogy 20 évesen azt hiszed, hogy halhatatlan vagy, úgyhogy az keményen odavágott nekem – kezdte Rosie, akivel közölték a londoni orvosok, hogy vagy el kell veszítenie a lábát vagy meg kell műteni, hogy titáncsontra cseréljék.

A kezelés egyik legnehezebb része Rosie számára az volt, hogy távol kellett maradnia attól az élettől, amit felépített, és az élményekből, amikben részt akart venni.

- Annyira furcsa volt ebben a korban, ott ülsz néhány nagyon felnőtt döntés előtt, miközben te magad is alig vagy felnőtt. Életem legnehezebb hete volt. Miközben lefuttatták az összes vizsgálatot, és meg kellett barátkoznom a ténnyel, hogy rákos vagyok. Olyan, mintha a húszas éveidet gyászolnád, mert hirtelen azt mondják, hogy nem mehetsz el, és lehet, hogy nem élheted meg a vad 20-as éveidet, amiket a tinédzserkorodban ígértek. Mindenki azt mondja, hogy más vagy, soha többé nem leszel ugyanaz és igazuk van, soha többé nem leszek ugyanaz – tette hozzá.

A most már 22 éves Rosie azért osztotta meg történetét, hogy rávilágítson a Young Lives vs. Cancer szociális szakembereinek a munkájára. Ugyanis ezek a szakemberek segítettek számára túllendülni a legnehezebb pillanatokon.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.