Kitartás

"Az élet a halál küszöbére tett, de azóta csak erősebb vagyok" – többször is túlélte a rákot Detti

Kurkstein J.

Létrehozva: 2023.12.05.

Módosítva: 2023.12.05.

A közösségi médiában kért segítséget Ferenci Detti pszichés állapotának kezeléséhez. A mindössze 36 éves lány túl van már több daganatos betegségen, ám bizakodó és lelkileg is meg akar gyógyulni. A Borssal osztotta meg elképesztő történetét a bájos hölgy.

Sokan kérnek különféle segítséget, tanácsot a Facebook-csoportokban, azonban tartva a rosszindulatú kommentelőktől a többség ezt névtelenül teszi. Az ilyen megjegyzések, vélemények a legkevésbé sem foglalkoztatják Dettit. 

Sziasztok! A leleteim jók mára, viszont jóval a diagnózis előtt ( 2014 melanóma, 2018 agydaganatok ) szorongásom és pánikom van 14 éves korom óta. Most 36 vagyok. Volt egy diagnózis amiből felálltam, szó szerint is

– írta bejegyzésében a fiatal hölgy, aki elmondta, hogy éppen, hogy elkezdte a középiskolát, amikor a lelki problémái elhatalmasodtak rajta. 

Detti mindenkit arra biztat, hogy ne szégyelljen segítséget kérni, ha lelki problémái vannak  Fotó: olvasói

– Azzal kezdődött, hogy ötéves koromban édesapám elhagyott minket. Én végig magamat hibáztattam, azt gondoltam, hogy én vagyok az oka mindennek. Ez pedig szorongást váltott ki nálam. Később amikor tini voltam, aki éppen eleget szorong a világ dolgai miatt ez csak rosszabb lett. Végül mindez odáig fokozódott, hogy nem tudtam iskolába járni az állandó szorongásaim és a pánikbetegségem miatt.

Aztán a húszas éveimben jött az újabb csapás, amikor daganatos beteg lettem.

– fejtette ki Detti, aki elárulta, hogy előbb 2014-ben melanómát diagnosztizáltak nála, majd kiderült, hogy áttét jött létre a hónaljában. 

– Sikeres volt a műtét, de nem vállalkoztam az utókezelésekre, ami rossz döntésnek bizonyult később, amikor 4 év múlva egy epilepsziás roham utáni kivizsgáláskor tudatták velem, hogy daganatok vannak az agyamban – idézte fel a sokkoló pillanatot Detti, aki az önsajnálat helyett csak a gyógyulására koncentrált. 

Detti az agydaganatot eltávolító műtét után Fotó: olvasói

Az újabb műtét után számos dolgot újra kellett tanulnom, például járni vagy éppen írni, de ez nem volt baj, mert éltem. Ráadásul az orvosom hozzáállása és biztatása is végig azt erősítette bennem, hogy legyőzzem a betegségem.

 – fogalmazott a ráktúlélő lány, aki azt is megosztotta a Borssal, hogy mindazok ellenére, amikor az ember nem képes egyedül vécézni, étkezni és teljesen kiszolgáltatott, akkor sem adhatja fel: 

– Amikor megláttam a leborotvált fejemet a műtét után nem volt szép látvány, de ez sem keserített el, felkaptam egy sapkát és igyekeztem mihamarabb lábra állni. Meglátott a dokim és azt mondta: „Csak így tovább!" Másnap már el is kezdtem a gyógytornát és sikerült felállnom! 

Detti és Mangó elválaszthatatlan párosa Fotó: olvasói

Detti jó ideje tünetmentes, ám kognitív viselkedés terápiát keres magának, mert egyedül nem tudott megszabadulni teljesen a pszichés problémáitól, de már így is sokat javult az állapota a csoportterápiának köszönhetően. 

Emellett bármilyen otthonról, laptopról végezhető munkának is örülne a lány, akit kora ellenére leszázalékoltak és édesanyjával, illetve Mangó nevű kutyájával él. 

– Van, amikor a gyógyszerek megvásárlása után szinte semmink nem marad, de nem panaszkodom, megtanultam a fontos dolgokat értékelni és azokat szeretni, akik valóban fontosak az életben. Az élet a halál küszöbére tett, de azóta csak erősebb vagyok – zárta Detti.

https://cdn.borsonline.hu/2021/08/BdtBE4QLNCfZdyeeRJk2BnUkWcTpxcZVN4OqujeD9GQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkzOWYxZmRhYTc5YTRhMGY5NDI1NmI1ZDNlNjQyNTM4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

A TikToknak hála tudtam meg, hogy rákos vagyok – kommentelőknek köszönheti életét a fiatal férfi

Alighanem a kommentelők mentették meg a fiatal vlogger életét.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981850_auto_resized.jpg
origo.hu

Piruettezett egy autós az M0-son, előbb egy kamion, majd egy másik autó is telibe találta - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25273_resized.jpg?avcount=1708635014
origo.hu

Extrém esküvőre készül Delhusa Gjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16976625_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkot kapott a 24 éves férfi, egyszerre két UFO jelent meg előtte – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981803_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécs környékére érkezhet a következő „BYD”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977360_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tizenhat éves magyar futballistát dicsér a világ- és Európa-bajnok tréner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982540_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tarlós István is elmondta véleményét Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25274_resized.jpg?avcount=1708635014
origo.hu

Kórházba került, műteni kellett a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979335_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha márciusban ezt teszed, akkor áprilisban már a saját zöldhagymádat eheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708635014
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16971141_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marics Petivel való kapcsolatáról tett vallomást Stana Alexandra: "véget ért"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708635014
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978984_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megnyerték a kaparós sorsjegy fődíját, a lány kitagadta szerelmét a vagyonból

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/SRKJiABLjVeioh1TJOhUWDj__xzTpzd9JrA9GumGEEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5MDEzNTk0OGRkOTQyOTJiNDlhMWEwNWQyZDQ1MDBl.jpg
Tragédia

Tragikus véget ért egy magyar nyugdíjas fürdőzése az uszodában

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/ZKVxmSzfUp2Hfd3HnUVAH-t5A78sd2lT_EmgARuLNGw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4MjdmZWQ4NWJhNjQ4ZGU4NjdjNmVjN2JmMmMwZDdk.jpg
Baleset

Tragédiába fulladt a munka Zalaegerszegen, élet és halál között lebeg három gyermek édesanyja