Felépülés

Ha ez nem csoda, akkor semmi sem: azt hitték, járni sem fog, mos táncol a kislány, akinek fűnyíró vágta le a lábát

Létrehozva: 2023.12.05.

Az orvosokat is megdöbbentette a nyolcéves kislány hihetetlen akaratereje és kitartása: 10 héttel az amputáció után már táncolt.

Sokan sokat tanulhatnának attól a mindössze nyolcéves kislánytól, aki kitartásával, pozitív életszemléletével és akaraterejével igazi kis hősként nézett farkasszemet a sorssal, és ahelyett, hogy elhagyta volna magát, miután egy horrorbalesetben elveszítette az egyik végtagját, ő azon küzdött szinte az első pillanattól kezdve, hogy ne csak járni tudjon újra, de táncolni is. Arra azonban aligha számítottak még az orvosok is, hogy mindez 10 hét alatt sikerült neki. A walesi Ammanfordban élő Alys Davies a nyáron szenvedett félelmetes balesetet a saját kertjükben. Testvérével játszottak, ő pedig egyszer csak hátra lépett, az édesapja vezette fűnyíró traktor pedig elkapta a jobb lábát. A kislány olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok végül térd alatt amputálták

A kis Alys hároméves korától kezdve táncolt, tavaly pedig kiválasztották, hogy ő képviselje Walest egy világversenyen. Szülei rettegve néztek kislányuk szemébe, amikor magához tért a műtét után.

Hogy mondod el egy nyolcévesnek, aki előző este még színpadon táncolt? Hogy közlöd vele úgy, hogy ne törd össze az álmait?

 – idézte fel dilemmáját a kislány anyukája, Nia, hozzátéve: hálásak voltak, hogy a lányuk életben van, nekik csupán ez számított – tudták azonban, a kis Alysnek mennyit jelent a tánc. 

Azt sem engedte a nyolcéves, amputált táncos, hogy segítsenek neki

Mint kiderült, egy cseppet sem kellett félteni Alyst. Édesanyja elmondása szerint amint megkapta a kerekesszékét, máris ő maga akarta hajtani, senkinem sem engedte, hogy segítsen. Amikor pedig augusztusban készen állt arra, hogy megkapja a művégtagot, már tudták: hamarosan táncolni is fog – és így is lett. 10 héttel a baleset után a kislány már újra fellépett – írja a Daily Mail.

Egy átlagos gyereknek érzem magam, csak más lábbal 

– magyarázta a kislány.

 

https://cdn.borsonline.hu/2023/08/ssxB6nFhmIL4Aow6ZdM-B8SIRs2x_Hx5IpwS4lnNAIc/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3YjkwZDhlMmEwYjQ1ODNiZTViMTkzZDgxNDNiODEw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Az orvosok hibájából vesztette el mindkét karját az életvidám tinilány

Mára elfogadta a helyzetét.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16997102_auto_resized.png
origo.hu

Lecserélte táncos párját Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25447_resized.jpg?avcount=1709112628
origo.hu

Európa elpusztulhat emiatt a drámai háborús döntés miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16996681_auto_resized.jpg
borsonline.hu

29 évvel ezelőtt nyert a lottón, még mindig megvan a mesés vagyona: elárulta a titkát a milliomos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995058_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meglepő bejelentést tett Orbán Viktor: Alkotmányos joggá válhat a készpénzhasználat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25448_resized.jpg?avcount=1709112628
origo.hu

Az ukrán hadsereg az összeomlás szélén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16916104_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Ezt a 7 dolgot nem szabad a mosogató alatti szekrényben tárolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1709112628
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25391_resized.jpg?avcount=1709112628
origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25452_resized.jpg?avcount=1709112628
origo.hu

Ártatlanul hurcolták meg: szabadon engedték a lengyelek a késelés miatt őrizetbe vett magyart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994771_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ők nyerték meg a lottó főnyereményét: családi átok sújtja őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/oUPg0WmMg_4szuz-MxV0GyLCMq0kYJ86kC1sy7_BfC8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwMWY2MTJjMDZkNzRiNjU4NjM2Y2QzMzU2NDkzM2M0.jpg
Gyász

Összeroppant a királyi család: tragikus hírt jelentett be a palota

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/UAIZD3xHW8UQZNpBk3XPSYVRtkYW2o273Ej1yAWrVZY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YWM4M2U0ZTU4YzRhMmViMDQwNTk4Y2YxZDMxZjJl.jpg
Nyomozás

Támadás a vasútállomáson: halálosan megsebesítettek egy férfit