Annalise Luffinghamet kórházba vitték szülei fejfájás, súlyos szemfájdalom, szédülés, hányás, zavartság és magas láz miatt. Közel hét órát várakoztak a kórházban, majd antibiotikumokkal látták el a gyereket, miután az orvosok nem vették észre súlyos egészségi állapotát. Annalise-nek, akit Annie-ként becéztek, egy órával később leállt a szíve, és másnap meghalt.
Halálának oka agyhártyagyulladás okozta szepszis volt. A szepszist néma gyilkosnak is nevezik, mivel a tünetek gyakran túl későn jelentkeznek. Egy későbbi vizsgálat során kiderült, hogy meg lehetett volna menteni a gyerek életét, ha korábban elvégezték volna a vérnyomásmérést rajta.
Anyja, Tracey Shephard és apja, David Luffingham szerint lányukat csúnyán cserbenhagyták az orvosok.
Annie volt a legcsodálatosabb, legszebb lány, akit valaha is kívánhattunk volna. Szeretett lovagolni és focizni, és tudományokban is tehetséges volt. Kitartóan tanult, és mindig is a lehető legjobb ember akart lenni. Azt, hogy nem fog felnőni, nem bontakozhat ki és nem élheti át az élet olyan mérföldköveit, mint a sikeres vizsgák vagy az első munkahely megkezdése, szerintem a családunk soha nem fog rajta túllépni
- nyilatkozta az anya a The Sunnak.
Az ápolószemélyzet nem ellenőrizte életjeleit, beleértve a vérnyomását sem, így a gyerek szíve leállt. Át kellett szállítani egy másik kórházba, közben további két alkalommal állt le a szíve. Másnap, a negyediknél már nem tudták visszahozni.
A kórház elismerte a felelősséget Annie haláláért.
Legmélyebb részvétünk Annalise családjának. Egy belső vizsgálatot követően a gyermekgyógyászati osztályon korai figyelmeztető rendszert vezettünk be digitális nyilvántartásainkon, hogy még gyorsabban azonosíthassuk, ha a beteg állapota romlik, és képzést is biztosítunk a szepszis és agyhártyagyulladás kezelésével kapcsolatban
- nyilatkozta Elaine Clancy főápolónő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.