
A Bors is többször írt a Titan nevű minitengeralattjáró egész világot megrázó katasztrófájáról. Ismeretes, a kétes épségű és szerkezetű merülőkapszula négy utassal és egy pilótával a fedélzetén indult el az Atlanti-óceán mélyére, egyenesen a Titanic roncsaihoz. Az utasok között ott volt a brit milliárdos kalandor, Hamis Harding; pakisztán leggazdagabb családjának két tagja, Shahzada Dawood és fia, Suliman; a francia roncskutató és haditengerészeti legenda, Paul-Henri Nargeolet és a pilóta, egyben a Titant üzemeltető OceanGate egyik tulajdonosa és vezérigazgatója, Stockton Rush.
A kapszula június 18-án merült le, nem sokkal később pedig a felszínen el is vesztették a hajóval a kapcsolatot.
Bár napokig reménykedtek benne, hogy előbukkan, június 22-én minden remény odaveszett: ekkor fogyott el hivatalosan is a mélyben lebegők oxigénje, így bejelentették a fedélzeten utazók halálhírét.
Hamarosan viszont fény derült arra is, hogy nem oxigénhiány okozta halálukat: a Titan után folyamatosan kutató haditengerészet emberei ugyanis megtalálták a merülőhajó roncsait. Jelezték, hogy ezek alapján a kapszula már vélhetően a merülés közben berobbant, és a szempillantás töredéke alatt végzett mindenkivel nyomás. Ez viszont azt jelenti, hogy igencsak csekély az esély arra, hogy az áldozatok holttestét valaha is megtalálják.
A világ gyászba borult, az utasok családtagjai pedig többen egészen egyedi megoldását választották annak, hogy végső nyugalomra helyezzék szeretteiket: a Dawood család például egy személyes és egy virtuális térben tartott búcsúztatót is rendezett halottainak.
A kabin roncsait azóta a felszínre hozták, mi több, a kutatócsapatok a roncsok között emberi maradványokat is találtak.
Nézd meg képekben a tragikus sorsú Titannak és utasainak történetét indulástól egészen a roncsok felhozataláig. Galériánkat az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.