Tragédia

"Sosem felejtünk, Norbi" - szörnyű: bukósisak nélkül rohant a halálba a kokadi motoros

B.T.

Létrehozva: 2023.07.07.

Norbert bukósisak nélkül száguldott neki egy autónak.

Borzalmas csattanás rázta meg a debreceni Honti utcát és környékét július 4-én délután. Egy fiatal robogós ugyanis egyenesen nekiszáguldott egy kocsinak az egyik keresztutcából. A férfi még élt, mikor a segítség a helyszínre sietett, azonban nem sokkal később, a kórházba szállítását követően életét vesztette

A rendőrség felhívta a figyelmet arra is, hogy a bukósisak bizony életet menthet - Fotó: Police

Mint kiderült, a 29 éves férfi éppen a helyi Munkás utcából hajtott a Honti utca felé, azonban a kereszteződésnél nem vette figyelembe az elsőbbségadás kötelező táblát, és kihajtott az utcából. 

Ekkor rohant neki az érkező kocsinak, méghozzá bukósisak nélkül. 

Ezt a rendőrség is megerősítette:

- A motoros, a Honti utca kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, nekiütközött egy személyautónak, majd kórházba szállítását követően életét vesztette. Az eljárás során beszerzett adatok szerint a 29 éves férfi nem viselt bukósisakot, amikor a baleset történt - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

A szemtanúk szerint a motor alaposan összetört, az utat mindenfelé a kocsiból és a robogóból leszakadó törmelékek borították. 

- Elég rosszul nézett ki a helyszín, de bevallom, én reménykedtem benne, hogy a robogós él, mert ahogy láttuk, sem ő, sem az autós nem mehetett túl nagy sebességgel. Úgy tudjuk, hogy az utcán még életben volt, aztán kórházba is vitték. Aztán elmondták, hogy nem volt rajta bukósisak. Sajnáljuk a srácot és az autóst is 

- ingatta a fejét szomorúan egy helyi férfi. 

A kokadi robogóst, Norbertet sokan ismerték a környéken, most tucatnyian siratják a férfit:

- Szegény Norbit és a családját is nagyon sajnáljuk. Jó srác volt, soha nem ártott senkinek. Igen, hiba volt nem felvenni a bukósisakot, de nem ezt érdemelte, ahogyan a családja sem, nagyon szerették egymást. Őszinte részvétünk a családnak és a barátoknak, sosem feledjük őt

 - mondta lapunknak a férfi egyik ismerőse. 

A rendőrség a közleményében azt is leszögezte: a bukósisak valóban életet menthet.

Emellett több fontos teendőre is felhívják a figyelmet a motorozással kapcsolatban:

  • Közlekedési baleset bekövetkezése esetén a motorkerékpáros testének védelmére alapvetően a bukósisak és a megfelelő védőruházat szolgál. A motoros legfontosabb védőfelszerelése a bukósisak, mely fő feladata a fej védelme, az erőhatások energiájának elnyelése. Kizárólag a becsatolt, megfelelő méretű, repedés- és balesetmentes bukósisak nyújthat kellő védelmet.
  • A motoros védőruházat is nagyon fontos a sérülések megelőzése, illetve súlyosságának csökkentése szempontjából. Első sorban megfelelő szellőzésű, protektorokkal ellátott védőöltözet, valamint motoros csizma és kesztyű viselése ajánlott!
  • Ne feledjék! Magyarországon motorkerékpározás közben a bukósisak használata kötelező, a védőruházat viselése ajánlott!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?