Egy kedves és nagylelkű négy gyermekes anyuka meghalt, amikor a család elektromos robogó akkumulátora felrobbant, és tüzet okozott az otthonukban. Rebecca Downes kénytelen volt kiugrani az ablakon, hogy megpróbáljon elmenekülni a kegyetlen lángok elől, de a zuhanás során többszörös sérüléseket szenvedett.
A 44 éves nő élettársa, Patrick Ramsey szintén megsérült a tűzben az egyik lányukkal együtt. A szakértők szerint a tűz kevesebb, mint három perc alatt borította lángba az egész blackpooli Hill Street-i lakást.
-Egy reccsenés és egy csattanás hallatszott, ekkor keletkezett a tűz. Becky az ágyban volt, a tűz pedig gyorsasággal terjedt. Az akkumulátor az ajtó mellett volt, és nem tudtunk kijutni. Az akkumulátor folyamatosan berobbant, és láttam, hogy fényesen villog, és a darabjai eltaláltak. Olyan volt, mint egy római gyertya - nyilatkozatban Patrick, aki elárulta, hogy ekkor töltésen volt az elektromos robogó.
- A legfontosabb ajándék az életben az volt számára, hogy mindig szeretetet, törődést és kedvességet mutatott mindenki fel - emlékezett meg szeretett feleségéről Patrick.
Sűrű, fekete füst gomolygott az utcára, és a mentősöknek át kellett vinniük Rebeccát az utca másik oldalára, mivel a lezuhanó törmelék és az emeleti ablakból érkező robbanások miatt nem volt biztonságos ott kezelni, ahová leesett. Rebecca fia, Callum, aki a földszinten aludt, a csörömpölésre riadt fel. A hálószobából a lépcsőházban síró húgához rohant, és lecipelte a lépcsőn, majd szólt a bátyjának, hogy vigye ki a lányt. Ezután megpróbált feljutni a harmadik emeleti hálószobába, de a füst és a hőség miatt nem tudott.
- Meg kell jegyeznem, mennyire dicséretes Callum cselekedete, aki nemcsak a húgát mentette meg, hanem utána visszaszaladt az emeletre, hogy megpróbálja megmenteni Rebeccát és Patricket. Az ilyen cselekedetek sokat elmondanak Callum jelleméről – mondta Andrew Cousins halottkém.
A Lancashire-i Tűzoltóság és Mentőszolgálat vizsgálata megállapította, hogy a tűz a lítium akkumulátor meghibásodásának következménye okozta.
- Míg a hagyományos tüzek, mint például a főzőtüzek vagy a dohányzás okozta tüzek általában lassan kezdődnek, és a füstjelzők figyelmeztetik az embereket a tűz kialakulására, addig az ilyen elemekből keletkező tüzek nagyon gyorsan alakulnak ki, és nehéz elmenekülni – hívta fel a figyelmet Michael Anglan, az incidens felderítő tisztje.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.