Néhány napja megdöbbentő öngyilkosság történt Biatorbágyon. Facebook-csoportokban terjedt el a hír, hogy a város külterületi részén, az egykori szovjet rakétabázis területén egy holttestet találtak. A biatorbágyi kommentelők szerint a férfi öngyilkos lett, felakasztotta magát. A Metropol átfésülte a helyszínt és furcsa dolgokat talált. Az eset láthatóan sokkolta a biatorbágyiakat, hiszen gyakran túráznak a gyerekekkel is azon a részen, ahol a tragédia történt.
A furcsa halálesetről a Magyar Nemzet is beszámolt, a lapnak a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette az információt. „Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy kollégáim egy holttestet találtak 2023. május 18-án délután Biatorbágy külterületi/erdős részén. A haláleset kapcsán bűncselekmény gyanúja nem merült fel, budaörsi kollégáim az általános közigazgatási rendtartás keretein belül vizsgálják a körülményeket”.
A Metropol stábja megkereste a helyszínt. Az egykori Holdfény Rakétabázis Biatorbágyon egy hegycsúcson terül el, területén több elhagyott építmény is áll, amiknek nagy részét már visszafoglalta a természet.
Az eleve nyomasztó hangulatú hely egyik betonsilójában furcsa kép fogadta a Metropol munkatársait. Egy kövekből kirakott tűzrakóhely közepébe valaki egy játékbabát rakott, amit aztán meggyújtott.
A tűzrakóhely elé egy gumiabroncsot tett, arra valószínűleg leült és így nézte a lángoló babát. A félig leégett testű, megszenesedett babát aztán otthagyta a helyszínen.
A Metropol úgy tudja, hogy az ijesztő rituálé helyszínétől nem messze találták meg az öngyilkosságot elkövető férfit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.