"Angyalok őrizzék utadat, ég veled!" - Könnyek között búcsúznak Szvoboda Bencétől

SzüleinekSzvoboda Bence
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 23. 16:15
Koszorúk helyett egy szál fehér virágot vigyenek a gyászolók a Csehországban elhunyt motokrosszbajnok balatonberényi temetésére – ez a család kérése.
S.A.

Motoros mezben tisztelegjenek a gyászolók a magyar klasszis eredményei előtt. Motort senki ne vigyen magával. Egyedül Bence motorját indítják be a szertartás során, a legutolsó alkalommal, majd örökre elnémul – ez a Szvobodacsalád másik kérése. A bajnoktól szombaton 11 órakor vesznek végső búcsút a balatonberényi temetőben.

Szvoboda Bence 2014-ben még túlélte a pacovi pályát.
Élete volt a versenyzés Fotó: Szvoboda Bence Youtube-csatornája


Hálás volt mindig a szüleinek

Szvoboda Bence páratlan pályafutást mondhatott magáénak 31 éves korára: tizenötszörös magyar – és többszörös cseh bajnokként a motokrossz sport álló csillagának számított. Szörnyű balesete a pacovi pályán következett be, a megrendítő pillanatokat édesapja is végignézte.

A sportember számos interjút adott, azonban nem volt olyan közöttük, ahol ne mondott volna köszönetet szüleinek, akik nagy áldozatok árán tudták előteremteni a versenyzéshez szükséges anyagikat.

Visszavonultatják rajtszámát, az 521-est

Bár a temetésig még egy nap van hátra, a Facebook-on már sportbarátok százai nyilvánították ki részvétüket.

„Bence! Angyalok őrizzék utadat,ég veled! Őszinte részvétem családnak” – írja egyikük.

Utolsó, hazai versenye Kiskunlacházán volt, a város csapata meghatóan emlékezik a versenyzőre.

„Szvoboda Bence rajtszáma... az 521, ami utoljára, hazai versenyen Kiskunlacházán szerepelt... 521 amiről örökké Szvoboda Bence jut majd eszünkbe…” Tiszteletére bőgtek fel a motorok. 

A sportoló Kaposvárott élt az utóbbi időben, háza előtt is mécsesek égnek, a helyet elborítják a koszorúk, de az ország számos más városában is megemlékeztek a tragikus balesetben elhunyt motorosról. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.