
Megemlékezést tartottak vasárnap este az egy héttel korábban, hajnalban megkéselt 18 éves Martin barátai és szerettei a Deák téren levő Danubius-kútnál. A résztvevők több száz mécsest gyújtottak, hogy leróják kegyeletüket, és egyben együttérzésüket fejezzék ki az elhunyt fiú szintén jelenlevő édesanyja, Kitti felé. A gyászoló asszony előtte részletesen beszélt Martinról és a tragédiájáról. Az erről szóló beszámolónkat annak a fiúnak az édesanyja is olvasta, akit még január elején ért halálos baleset Debrecenben. Anna fontosnak érezte, hogy ő is kinyilvánítsa együttérzését. "Drága Gyermek! Legyen békés álmod! Lélekben Édesanyukáddal vagyok!" – írta a cikk alatti hozzászólásában.
Ezek után felhívtuk Annát, hogy megkérdezzük, hogyan viseli a 21 évesen elhunyt Attila hiányát.
– Gyakran bemegyek a szobájába és leülök az ágyára. Kittinek is csak azt tudom üzenni, hogy vigyázzon a lelkére, és legyen vele tisztában, hogy a fia lelke ott van vele – mondta az édesanya, aki a tragédiája ellenére is higgadt tudott maradni.
Kittihez hasonlóan azt szeretném, hogy a felelős nyerje el a méltó büntetését
– jelentette ki röviden, majd elmesélte, hogyan gondoskodott arról, hogy Attila fizikailag is mellette maradjon.
– A hamvaiból egy nagyon picit eltetettem egy szelencébe, amit mindenhova viszek magammal. A gyermekemmel nagyon közel álltunk egymáshoz. Hozzáteszem, hogy a fiatalokat ért balesetek és gyilkosságok híre mindig is megérintett, de Attila halála óta még érzékenyebb vagyok – csuklott el Anna hangja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.