Késelés

"Hall engem és sír a fiam" - Megszólalt a Deák téren megkéselt Martin édesanyja

Kóré Károly

2023. február 20. hétfő 10:19

Továbbra is életveszélyben van az a 18 éves fiatal, akit vasárnap hajnalban megkéselt a vele egykorú riválisa. A Bors információi szerint a férfiak egy lány miatt vesztek össze. Kitti, a sértett édesanyja lapunknak elmondta: a fiát altatásban tartják, de tudja, hogy gyermeke hallja őt, ugyanis sír.

Kittit vasárnap hajnali negyed háromkor értesítették, hogy gyermekét, Martint megkéselték a Deák téren.

Martint az intenzív osztályon kezelik. Fotó: Facebook

A mentősök sikeresen újraélesztették és bevitték az intenzív osztályra. A rendőrök azt mondták nekem, hogy a történtekről van egy kamerafelvétel, amin nem látszik a tettes. Aztán kiderült, hogy egy másik felvétel is van. Ezt a borzalmat nem lehet eltussolni, bízom benne, hogy minden ki fog derülni. Még csak januárban töltötte be a 18-at! 

– mondta a Borsnak Kitti. - "Folyamatosan imádkozom a fiamért, de sajnos rosszabbodott az állapota. Az orvosok beengedtek hozzá, így megfoghattam a kezét és beszélhettem is hozzá. Az orvosok szerint Martin hall engem. Ezt onnan tudják, hogy a fiam sír. Én is látom, hogy könnyezik" – zokogott Kitti, aki nem tudja, hogy pontosan mi válthatta ki a konfliktust. A Bors információi szerint a fiatalok egy lány miatt vesztek össze.

A rendőrök a támadót rövid időn belül elfogták Kőbányán.
A Deák téren korábban is történt késelés. Cs. Krisztián akkor két embert ölt meg. A büntetőpere jelenleg is folyamatban van.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16033307_auto_resized.jpg
origo.hu

Suhajda Szilárd drámája: itt vannak a legújabb hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15523_resized.jpg?avcount=1685246711
origo.hu

Eddig tarthat el, míg Gálvölgyi János fel nem épül betegségéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034263_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a népszerű műsorvezető: végstádiumú rákban szenved

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035207_auto_resized.jpg
vg.hu

Jól muzsikált az orosz légvédelem: nyugati szuperrakétákat sikerült kivédeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036235_auto_resized.jpg
metropol.hu

Bikini nélkül feküdt ki, megmutatta óriási melleit a bombanő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035869_auto_resized.png
hirtv.hu

Novák Katalin: a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15532_resized.jpg?avcount=1685246711
origo.hu

Suhajda Szilárd édesapja szívfacsaró üzenettel búcsúzik fiától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034687_auto_resized.jpg
travelo.hu

Zöldellő béke szigete a 9. kerületben - Nagyvárosi csodák nyomában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035743_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vége a mosolyszünetnek: L.L. Junior kibékült volt kedvesével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685246711
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685246711
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034510_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nyomorúságos állapotban van" - nem kerteltek a serpák, Suhajda Szilárd állapotáról beszéltek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/whs2cwqAJ9_g6U4KJfqK64bybi8zihCqQoTGlZtVR40/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFhODg4ODBkMzQzYTQ2ZjViZTUxNmFiZTU2MzlhYjcw.jpg
Csíksomlyó

Novák Katalin: felemelő megtapasztalni, amikor együtt a nemzet

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán