Hónapok óta nem kapható Pilóta keksz a boltokban, pedig ez az egyik kedvenc édessége a magyaroknak: 2021-ben például 5,5 millió csomagot vettek meg.
Mivel most hiánycikk, ezért csak apróhirdetésen keresztül lehet megvásárolni azoktól, akik elraktároztak belőle. Van, aki bizony ebben látja a meggazdagodás receptjét és 10 ezer forintért árul egy rudat.
A Pilóta eltűnésének hátterében az alapanyag- és csomagolóanyag-hiány áll. A Pilóta kekszet 2006 óta gyártják a fehérvári Mondelez Hungária Kft. üzemében. A cég tavaly októberben közölte, hogy készlethiány van a termékből, változás a közeljövőben nem várható.
A várhatóan tartós készlethiányt a gyártókapacitásainkat érintő nehézségek, illetve az édesipari ágazatot is sújtó alapanyag- és csomagolóanyag-hiány okozza
– közölte Mayer Gábor ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy a készlethiány csak a Pilóta szendvicskekszet érinti, a márka többi termékét nem. Elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy minél előbb a keresletnek megfelelő mennyiséget tudjanak előállítani.
A Pilóta keksz 1960-ban kezdte pályafutását. Nevét valószínűleg onnan kapta, hogy a második világháborúban a vadász- és bombázópilóták túlélőcsomagjaiban mindig volt keksz és csokoládé. Fontos tisztázni, hogy a klasszikus Pilóta keksz tűnt el a boltokból, mely egy vaníliás és egy kakaós piskótatallér közti kakaómasszát foglal magában, és jellegzetes, rúd formájú csomagolásban (volt) kapható. Pilóta néven ugyanis – ráadásul ugyanazzal a betűtípussal és logóval – továbbra is elérhető ugyanattól a gyártótól egy édesség, mely egy vastagabb vaníliás karika, részben csokoládéba mártva.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.