Betegség

Náthának nézték és tízszer kezelték félre a magyar kislány vérrákját Skóciában

Létrehozva: 2023.01.20.

Öt hónap kellett ahhoz a skót orvosoknak, hogy elvégezzék a kislányon az első komolyabb vizsgálatot.

Egyik napról a másikra csöppent egy valódi rémálomba egy skóciában élő magyar család. A borzalmak akkor kezdődtek, amikor a 3 éves Theano nyár végén elkezdte az óvodát. A kislány többször beteg lett, de az orvosok letudták annyival, hogy a beszoktatás alatt elkapott valami fertőzést. A kétségbeesett édesanya, Zahorszki Ilona több mint 10 orvoshoz is elvitte kislányát, mivel már jó ideje furcsa tüneteket tapasztalt nála, de rendre haza küldték őket, és a rosszulléteket vírusos fertőzéssel magyarázták. 

Theanonál még tavaly nyáron kezdődtek a tünetek, kezdetben fül, és mellkasi panaszok jelentkeztek nála. Az orvosok akkor azt mondták a szülőknek, hogy ez teljesen normális ebben a korban. A kislány tünetei azonban nem múltak el, hanem egyre inkább súlyosbodtak. Jellemzővé váltak az ízületi panaszok, valamint a székrekedés is.

Ilona kétségbeesetten harcolt azért, hogy végére megtudja, hogy milyen betegségben szenved a kislánya. 

Minden alkalommal, amikor vizsgálatra mentünk, vérvételt kértem. Legbelül éreztem, hogy nagy a baj. Theano teljesen megváltozott.  A betegsége előtt rendkívül mozgékony, és élettel teli gyerek volt, rengeteg barátja volt. 

 - mesélte Ilona. 

A háziorvos több hónap küzdelem után végül beutalta a kislányt egy átfogó vizsgálatra a glasgow-i gyermekklinikára, miután a csöppség túl beteg volt ahhoz, hogy lábra álljon. A házaspár elmondása szerint elveszítették a hitüket a rendszerben, és azt fontolgatják, hogy Magyarországra vagy Görögországba viszik lányukat. 

Szinte már könyörögtem azért, hogy kapjunk beutalót a gyermekklinikára, és vizsgálják meg alaposan Theanot. Állandóan rosszul volt, de a háziorvos szerint, ez teljesen normális ebben a korban. 

Végül az édesanya Szilveszter napján már fenyegetőzött és ordított azzal az éppen ügyeletben lévő skót orvossal, aki kollégáihoz hasonlóan, nem akart semmilyen komolyabb vizsgálatot elvégezni.  Ekkor végül egy átfogó vizsgálatra került sor, ahol kiderült, hogy Theano egy ritka fajtájú leukémiával küzd. Ilona elmesélte, hogy az egyik orvos szerint, a kislánynak megfelelő kezelés nélkül csak pár hónapja lenne hátra, így azonnal megkezdték a kemoterápiás kezelést. - írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek