„A családomra gondoltam, mielőtt a sínekre léptem” – megszólalt a bánatában vonat elé ugró 11 éves gyürei kislány

Vanda mindössze 11 évesen döntött úgy, hogy önkezével vet véget az életének. A gyürei kislány szeptember utolsó hétvégéjén sétálni indult az őt nevelő nagyszülei házából. A közeli vasúti pályához sietett. Egy kukoricásban elbújva megvárta a szerelvény érkezését, majd a vonat elé lépett. 

A gyermeket mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Erősen roncsolódott a lába és a koponyája, ám a kéthavi kórházi kezelésnek köszönhetően végül felépült. A Bors karácsony után ismét meglátogatta a családot. Az idős korában is autók szerelésével foglalkozó nagyapa éppen az udvaron dolgozott, hogy az unokájának mindent megadhasson, a nagyanya pedig a konyhában tevékenykedett. Érkezésünkre készséggel kihívták a kislányt a szobájából.

„Na, ő Vanda!” - mosolygott Zsuzsanna, amikor a gyermek elénk lépett. 

A kislány persze azonnal tudta, miért érdeklődünk felőle, és bele is kezdett a történetébe.

– mondta a Borsnak Vanda, és hozzátette: már jó a kedve, és a téli szünetet is igyekszik kellőképpen kiélvezni. Főleg játékkal, de természetesen a tanulmányait sem hanyagolja el. A barátaival az interneten tartja a kapcsolatot. A kérdésre, hogy vajon miért hozta meg szomorú döntését a borzalmak napján, beletörődötten, de már megkönnyebbülten válaszolt.

Arra a kérdésre, miért bántották a társai az iskolában azt mondta:

Haragszik rájuk, és hozzátette, a faluban ugyan találkozhat a zaklatóival, de nincs számukra mondanivalója. Zsuzsannának viszont van:
 

A diákok azt, hogy nem szabad bántani, akit gyengébbnek vélnek, a tanárok pedig azt, hogy komolyan kell venniük, ha egy tanítványuk segítséget kér tőlük!”

Vanda a kérdésünkre elmondta: a bántalmazói máig nem kértek tőle bocsánatot, igaz, a nagyszülei néhány hete átíratták a kisvárdai iskolába. Ott jobban érzi magát, és máris talált új barátokat. A balesete, és a kórházi kezelési olykor az eszébe jut.

„Leginkább akkor, ha kifejezetten gondolni akarok rá. Az orvosok és a nővérek is jól bántak velem, hálás is vagyok, hogy meggyógyítottak.

 – szögezte le a kislány, aki könnyen lehet, hogy nekik köszönhetően találta meg jövőbeli hivatását. A kérdésre, hogy mi szeretne majd lenni, úgy válaszolt.

„Lehet, hogy ápolónő. Nagyon tetszett, amit a kórházban láttam, és a saját bőrömön is megtapasztaltam. Ha felnőtt leszek, én is szeretnék másokon segíteni” – magyarázta a gyermek.

 A szeretett unokám ott feküdt a kórházi ágyon magatehetetlenül, és nem sokáig nem tudtam, hogy mi lesz vele. Ettől borzalmasabb nem létezik! - jegyezte meg Zsuzsanna, és hozzátette: a gyermeknek januárban CT-vizsgálatra kell mennie, hogy ellenőrizzék a gyógyulását.

- Régebben viselt szemüveget, amit elhagyhatott. A gázolás közben olyan erejű ütés érte a fejét, ami a látására is hatással volt, ezért úgy tűnik, most újra szemüveget kell majd használnia – mondta a nagymama.

Zsuzsanna boldog, hogy Vanda nagy valószínűséggel teljesen felépül, de szomorú, mert lehet, hogy elveszíti a gyermek felett gyakorolt felügyeleti jogát. Annak idején a kislány szüleit nem tartották alkalmasnak a gyereknevelésre, ezért már újszülöttként elvették tőlük. 

Nem mamaként nevelem, hanem úgy, mint egy saját gyermeket – csuklott el a nagymama hangja. Vanda korábban egyáltalán nem szeretett volna az anyjával élni, de mára ez megváltozott.

- Nyolcan vagyunk testvérek, és örülnék, ha mindennap láthatnám őket. Főleg miattuk szeretnék anyuhoz költözni – jegyezte meg a kislány. Időközben csatlakozott a beszélgetéshez a nagyapa is.

- Rendszeresen kísérgettem Vandát az iskolába, de volt, hogy megengedtük neki, hogy egyedül jöjjön haza. Az öngyilkossági kísérlet óta jobban féltjük, mint valaha, és sehova sem engedjük el egyedül.