Öngyilkossági kísérlet

Megszólalt a szakértő, megdöbbentő dolgokat fedett fel a 11 évesen vonat elé lépő Hanna kapcsán

Létrehozva: 2022.09.27.

Iskolai zaklatások elől akart a halálba menekülni egy 11 éves kislány Gyürén. De vajon mi vesz rá egy ilyen fiatal gyermeket arra, hogy véget akarjon vetni az életének. Szakértő fedte fel a titkot, mi játszódik le ilyenkor.

Forrás: Pexels

Egy 11 éves gyereket gázolt el egy személyvonat vasárnap Gyürén. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé. A gyermek csodával határos módon túlélte a gázolást, ám élet és halál közt lebeg. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, nagypapája elmondása szerint pedig a lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája is. József a Borsnak elárulta: Hanna iskolai zaklatásoktól szenvedett, alighanem emiatt dönthetett úgy, hogy véget vet az életének.

Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye

– tette hozzá megtörten József.

Mi miatt dönt egy kislány az öngyilkosság mellett?

Vajon mi játszódik le egy ilyen fiatal gyermekben, mennyi idő alatt jut el oda, hogy eldobja az életét, és hogyan lehet észre venni a jeleket? Ezek azok a kérdések, amikre választ keres mindenki az ilyen drámai esetek kapcsán.

Az öngyilkosság soha nem egyik napról a másikra alakul ki.

 Fontos leszögezni, hogy nem is egy betegség, hanem egy folyamat utolsó szakasza, a megcselekvés. Idő kell, mire valaki meghozza a döntést és meg is teszi. Az esetek többségében, ha azt nézzük, mi áll a háttérben, a kezeletlen depressziót lehet kiemelni magyarázta dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Ripostnak.

– Minden eset más, egyedi, így érdemes megérteni azt, hogy az adott esetben mi játszódott le a háttérben. Vannak veszélyeztető tényezők, amikor az egyén nagyobb valószínűséggel fordul maga ellen. Ilyen lehet az a kérdés, hogy volt-e már hasonló a családban, vagy áll-e a háttérben kezelt pszichés betegség. Került-e valamilyen krízishelyzetbe? Mivel a kislány korai serdülőkorban van, tudni kell, hogy ez egy szenzitív időszak. Ilyenkor a fiataloknak sok esetben bizonytalan az önértékelése, identitásválságon megy keresztül minden serdülő. Már csak ez az állapot hangulatzavart tud okozni, szorongást, félelmet, mivel ez önmagában érzékeny időszak. Meg kell vizsgálni a környezetet és a feldolgozatlan gyerekkori traumákat, mert ezek mind befolyásolják az ember döntését. A XXI. században nem elhanyagolható és érdemes sok esetben kiemelni a társak általi bántalmazást, a megszégyenítéseket. Ez nemcsak fizikailag történhet meg. Hosszú távon pedig, ha benne marad valaki egy közegben, ahol kirekesztik, megalázzák, annak személyiségromboló hatása van. Egy idő után ők maguk is azonosulnak ezzel a szereppel – folytatja.

Megelőzhető a tragédia?

A szakember arról is beszélt: serdülőkorban nem könnyű kiszúrni az árulkodó jeleket.

– Az érzelmi zűrzavar, alvászavar, étvágytalanság vagy éppen a túlevés, ingerlékenység, figyelemzavar, romló teljesítmény utalhat arra, hogy baj van. Hozzá kell tenni, hogy a serdülőknél nehéz különbséget tenni a sündisznóeffektus és a valós depresszió között. Mivel ez az egész egy folyamat, nem egyik napról a másikra történik, így kevésbé feltűnő. Annak, aki fokozatosan látja az apró változásokat, nehéz tetten érni. Ha tudjuk, hogy baj van, az azonnali beavatkozást igényel mind a szülők, mind az iskola részéről. Az esetleges bántalmazásoknak véget kell vetni, és azzal együtt visszafordítható az öngyilkosság folyamata. Azáltal, hogy megszűnik a bántalmazás intenzitása, gyakorisága, csökken a belső feszültség. Fontos, hogy szakember, pszichológus segítségét kell kérni ilyen esetben. 

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749411_auto_resized.jpg
origo.hu

A kebelcsoda pornómodell Belle Oliviának testőrt kellett felfogadnia - mutatjuk, hogy miért - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22716_resized.jpg?avcount=1702039513
origo.hu

Borzalmasan szétplasztikáztatta magát, egyre visszataszítóbb az Oscar-díjas színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt a várt fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében: hamarosan lezárulhat az ügy

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749021_auto_resized.jpg
ripost.hu

Óriási csalás a kézilabda-vb-n, a magyarokat is érinti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22720_resized.jpg?avcount=1702039513
origo.hu

Újabb részletek derültek ki Meggyes Dávid és Stana Alexanda szakításáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751440_auto_resized.jpg
travelo.hu

Pompás termetes szarvas sétált be egy erdélyi településre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22729_resized.jpg?avcount=1702039513
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702039513
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702039513
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702039513
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/12NGc0P7XfuiRmuqVnLyFjY5kCL1UdABAdHlQJub0mU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlY2JhOWMzN2E5NjRlNjhhMTc3NjBlYTM2Y2Y3NTFh.jpg
Gyűjtés

Fogyatékossággal élő gyermekeken segít karácsonykor Nagy Réka

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/DWzvL5eeG0-ESkA4Qn5G3GjsN-wp6Z8jXh1OHEzt9z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzNTE4MTAzNDFlODQ0MGNiY2Y0Y2YyNjZmYjcxNWE3.jpg
Siker

Már a Forbes is megírta: a budapesti Európa legszebb karácsonyi vására