Gyilkosság

Szó szerint a halálba kergették a fiatal magyar sofőrt

F. I.

Létrehozva: 2023.01.12.

Balesetnek indult, de már gyilkosság miatt nyomoznak a rendőrök a felvidéken szörnyethalt magyar férfi ügyében, aki fának ütközött autójával.

Fotó: Szlovák Tűzoltóság

Újévi sokként érte a hazánkkal szomszédos országot, amikor január 2-án egy halálos balesetről adtak hír Szlovákiában. Felsőszeli és Alsószeli települések között fának hajtott egy Audi 6-os, melynek a sofőrje a helyszínen életét vesztette. 

A hírekben gyorshajtást emlegettek, azonban gyorsan változott a helyzet és egy tanú elmondása alapján bandaháború, autósüldözés és gyilkosság is felmerült.

A 20 éves férfi autója felismerhetetlenségig szétroncsolódott.  Fotó: Szlovák Tűzoltóság

A balesethez a galántai tűzoltók értek elsőként, akik látták hogy egy személykocsi (Audi A6) a fának csapódott, és a felismerhetetlenségig szétroncsolódott - adta hírül a Paraméter.

Az autóba szorult sofőrt a lánglovagok szedték ki, ám ekkor már a férfi halott volt. Az autó másik utasának hihetetlen szerencséje volt, apróbb sérülésekkel megúszta az ütközést.

A rendőrség először arról kommunikált, hogy a sofőr feltehetően nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően vezetett, azaz tövig nyomta a gátpedált, de ezzel egy időben médium is arról tájékoztatott, hogy a tragédia nem csak egy baleset volt. 

Állítólag az áldozatnak, a 20 éves dunaszerdahelyi S. Dávidnak köze lehetett egy bűnbandához és a rivális galeri csalták el Felsőszelibe, majd üldözőbe vették, és hajszolták a halálba.

 Rögtön másnap érkezett egy feljelentés a nagyszombati rendőrkapitányságra, miszerint nem baleset történt, hanem emberölés.

Tény, hogy az Audit a 20 éves S. Dávid vezette, mellette ült a barátnője, a 26 éves Iveta, aki nyomatékosította, hogy ő tette a feljelentést, mert az események tanúja volt.

Dávidot felhívta egy haverja, hogy baj van, ezért mentünk Szelibe. Valahol Felsőszeli előtt jártunk, amikor villogni és dudálni kezdett ránk egy autó mögöttünk. Először nem álltunk meg, mert nem ismertük az autót, de végül mégis

 - mesélte, majd hozzátette, hogy a másik sofőr egy bizonyos J. Samuel volt, aki ismert alvilági figura.

Ennek a fának csapódott S. Dávid az autójával.  Fotó: Szlovák Tűzoltóság

A barátnő elmondása szerint az illető agresszívan viselkedett S. Dáviddal, számonkért rajta valamilyen katalizátorokat, de amikor ő is kiszállt, a fickó meglepődött, hogy más is ült a kocsiban. Míg meghátrált, Iveta elmondása szerint Dávid megragadta airsoft fegyverét, majd visszaszálltak a kocsiba és elhajtottak. Eközben koccantak J. Samuel kocsijával, aki rögtön a nyomukba eredt.

Ezután Felsőszeliben, a templom közelében még egyszer blokkolták az útjukat, ekkor már szemből, két másik kocsival. Emlékei szerint kb. 5-en szállhattak ki belőlük, köztük volt J. Samuel apja is, majd ütni kezdték az autójukat. 

Egy újabb koccanás árán sikerült innen is kereket oldaniuk, majd a falu vége felé vették az irányt, ott pedig Alsószeli irányába fordultak.

200-zal mehettünk, jöttek utánunk. Dávid kitette a négyes indexet, hogy jelezze, megállna, de láttuk, hogy belénk akarnak hajtani. Az első kanyaron még sikerült átmennünk, a másik előtt viszont hátulról belénk jöttek és lelöktek az útról. Én kirepültem az ablakon. Odamentem az autóhoz, Dávid ekkor még lélegzett, de nem tudtam kinyitni az ajtaját. Kiabáltam, hogy segítsenek, mert ők is megálltak és kiszálltak az autójukból, de csak azt kiabálták vissza, hogy dögöljünk meg, megérdemeljük

 - mesélte összetörve.

Iveta kiemelte: rosszakarói még telefonnal is rögzítették az autóban haldokló fiatalt. A felvétel már állítólag a rendőrséghez is eljutott.

 Két másik férfi érkezett nem sokkal később szemből, akik megálltak, és ők hívták ki végül a mentőket. Az üldözők állítólag röviddel a rendőrök érkezése után távoztak. Egyelőre tehát tisztázatlan az események háttere, illetve az is, hogy mi lehetett az üldözés valódi indítéka. 

Egy bűnbanda vehette üldözőbe a fiatalokat.  Fotó: Szlovák Tűzoltóság

Felröppentek olyan pletykák, miszerint S. Dávid egy, a járásban különféle betöréseket, lopásokat és csalásokat elkövető bandával állhatott kapcsolatban, és esetleg olyantól is lopott, aki ezt nagyon zokon vette és ezt akarta számon kérni. A feljelentés tényét megerősítette, Zlatica Antalová a Szlovák rendőrség szóvivője.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól