
Vanda mindössze 11 évesen döntött úgy, hogy a vonat elé ugorva vet véget életének. Eleget lett az iskolai zaklatásokból, és nem látott más kiutat a problémájára. Bár életveszélyes sérüléseket szenvedett, szinte teljesen felépült.
A kislányt csecsemőkorától a nagyszülei nevelik, mert az édesanyjától a gyámhatóság elvette. Ők gondoskodnak róla, tőlük kap szeretetet, és most is ők tesznek meg mindent, hogy Vanda mihamarabb feldolgozhassa az őt ért traumát. A Bors karácsony után meglátogatta a családot. Zsuzsanna és József akkor elmondta, hogy igyekeznek minél több időt az unokájukkal tölteni, de nem szívesen engedik el otthonról egyedül.
Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a család a múlt megismétlődésétől tart.
Vélhetően egy olyan szorongás alakult ki a nagyszülőkben, aminek a következménye egy túlzottan óvó-védő működésmód.
Alapvetően a halál szele csapta meg őket, és még mindig ennek hatása alatt állnak. Azt gondolhatják, hogy amennyiben szabályozzák a kislány mozgásterét, elkerülhető a baj, vagyis az, hogy a gyermek újra önmaga ellen forduljon – vélekedik a szakember, aki szerint nem ártana, ha a nagyszülők is pszichológus segítségét kérnék.
– Előfordulhat, hogy a kislányt szeretetben nevelő nagyapa és nagyanya nem tud mit kezdeni a helyzettel, és akár bűntudat is kialakulhat bennük. Lehet, hogy nehezen nyitnak a külvilág felé úgy, mint korábban, ezért állandóan valamilyen negatív kimenetelt vizionálnak – fogalmazott Makai Gábor.
A pszichológus fontosnak tartja megjegyezni, hogy nem azzal lehet a tragédia megismétlődését megakadályozni, ha Vandát „bezárják egy kalitkába” és állandó felügyelet alá helyezik.
– Meg kell érteni, hogy mi állhat annak hátterében, hogy a kislány öngyilkos próbált lenni.
Bizonyára egy kezeletlen depresszió, aminek komoly kiváltó okai lehettek. Hosszú távon csak az jelenthet megoldást, ha ezeket az okokat kezelik.
Nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy nem a nagyszülőket szeretném támadni, hiszen az unokájukkal történtek az emberek többségéből hasonló reakciót váltana ki – zárta szavait Makai Gábor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.