Egy rémült kislányt kísértek oda a Nyugati pályaudvarnál szolgálatot teljesítő rendőrökhöz január 3-án este. A síró gyereknek a Nyugati Pályaudvari Alosztályon a rendőrök enni és inni adtak, játékkal, rajzolással nyugtatták meg, ezután tudtak vele beszélni.
Mint kiderült, a nyolcéves kislány édesanyja és testvérei felszálltak a villamosra, ő azonban a megállóban maradt. Azt is elmondta, hogy Ukrajnából, Kárpátaljáról érkeztek, ezért a rendőrök nemcsak a többi egységet értesítették a Tevékenység-irányítási Központon keresztül, hanem többek között a menekülteket fogadó BOK csarnokkal is felvették a kapcsolatot, de a hozzátartozókat nem találták. Az anyuka végül 21 óra 30 perckor jelentkezett eltűnt gyermekéért, így a kaland happy enddel zárult - írta meg a police.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.