
Egy órával azután, hogy életet adott első kislányának, szörnyű hírt közöltek a 37 éves édesanyával az orvosok: a hátfájás, amit a terhességének tulajdonított, valójában egy gyilkos kór egyik tünete volt. Ekkor derült ki: az ausztrál Karyn Love négyes stádiumú mellrákban szenved. A tumorok ekkor már továbbterjedtek a csontjaira, a májára és a szemére is. Az orvosok úgy látták: legfeljebb három hete lehet hátra.
Karyn ehhez képest hihetetlen erőről tett tanúbizonyságot: 19 hónapig küzdött a betegséggel. Utolsó eredményein maguk az orvosok is ledöbbentek: több daganata nem hogy nőtt, de kifejezetten csökkent, a mája pedig mind méretben, mind megjelenésben olyan volt, mint egy egészséges nőé. Sajnos azonban ez csak egy reménysugár volt: a kór hétfőn felülkerekedett az édesanyán. Távozásáról Insagram-oldalán számoltak be, ahol korábban rendszeresen közvetítette küzdelmét.
Mosolyogj, mert szabad vagyok. Köszönöm mindazt a kedvességet és szeretetet, amit tőletek kaptam az utam során. Emlékezni fogok rátok
– áll a szívszorító bejegyzésben, melyben a mindig pozitívan a jövőbe tekintő édesanya utolsó üzenetét olvashatjuk.
Karyn Love kislánya 2021 májusában jött világra, koraszülöttként. A kis Billi már az intenzíven feküdt, amikor édesanyjával közölték a kegyetlen diagnózist. Karyn kitatott: két teljes hónapig minden lehetséges pillanatban ott volt a kórházban gyermeke mellett, és végül teljesülhetett vágya: hazavihette a picit. A következő örömkönnyek: megünnepelhette gyermeke első születésnapját.
A szeretet a titkos fegyverem. Lányom szeretete. Az élet szeretete.
Mindig is hittem abban, hogy érezned kell ahhoz, hogy gyógyulhass, és én határozottan átéltem a fájdalmat és a szomorúságot, ahogy a színtiszta örömöt is. Ez az, amire mindannyian vágyunk. Hogy jelen legyünk, és hálásak legyünk az életért, mert az egy ajándék, amit én tárt karokkal fogadok – magyarázta egy bejegyzésében akkor.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.