Figyelemre méltó sikereket ért el egy kísérleti rákgyógyszer. A klinikai vizsgálatok során gyakorlatilag minden beteget meggyógyított.
A dostarlimab nevű gyógyszert a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpontban 18 végbélrákban szenvedő embernek adták háromhetente hat hónapon keresztül. A gyógyszer mellékhatása minimálisnak bizonyult, a végbélrák pedig minden esetben eltűnt. Az áttörés kapcsán azonban egyelőre még óvatosak a tudósok, szerintük még túl korai lenne megmondani, hogy a betegek tényleg teljesen meggyógyultak-e.
A résztvevőket egy éven át vizsgálták a kezelés során, végezetül pedig sem a fizikális vizsgálat, sem az endoszkópia vagy a PET é MRI viszgálat nem mutatta ki a daganatot.
– Azt hiszem ez az első alkalom, hogy ez megtörtént a rákkutatás történelmében. Ez igazán izgalmas. Azt hiszem, ez nagy előrelépés – nyilatkozta Dr. Luis Diaz, a tanulmány egyik vezető szerzője.
Dr. Hanna Sanoff, az észak-karolinai rákközpont munkatársa nem vett részt a vizsgálatban, de szintén izgatott az eredmények miatt.
- Hihetetlenül optimista vagyok (....), még soha nem láttunk semmit, ami a rákgyógyászatban az emberek 100 százalékánál működött volna. Ez a készítmény az immunrendszer ellenőrzőpont-gátlóinak nevezett gyógyszercsoportba tartozik. Ezek pedig olyan immunterápiás gyógyszerek, amik nem közvetlenül magát a rákot támadják, hanem valójában az ember immunrendszerét veszik rá, hogy lényegében elvégezze a munkát – mondta dr. Hanna Sanoff.
Az áttörő siker után a következő lépés a gyógyszer szélesebb körű tesztelése. A kutatók szeretnék tesztelni, milyen lesz valójában a hatásossága, ha sokkal változatosabb környezetben alkalmazzák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.